Saját veséjüket akarták eladni
Illegális szervkereskedelemmel vádoltak meg 23 embert Lengyelországban
Illegális szervkereskedelemmel vádoltak meg Lengyelországban 23 embert, akik saját szerveiket, főleg veséjüket interneten akarták értékesíteni.
2012.07.06 14:49MTIMariusz Sokolowski, az országos rendőrkapitányság szóvivője a PAP lengyel hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az akcióban az ország 80 rendőrparancsnokságának kiberbűnözéssel és emberkereskedelemmel foglalkozó szakértői vettek részt. A széles körű akció keretében összesen 250 internetes hirdetést ellenőriztek, és 105 személyt hallgattak ki.
Közülük 23 személy ellen vádat emeltek, további 66 ember ügyében a bizonyítékként lefoglalt számítógépek átvizsgálása után döntenek. A rendőrség adatai szerint a hirdetők 95 százaléka saját veséjével kereskedett, néhányan májlebenyt vagy csontvelőt próbáltak eladni, de állítólag egyszer sem került sor átültetésre.
A lengyel törvény a szervek és szövetek eltávolítását szabályozó törvények megszegésén kívül a szervkereskedelemre vonatkozó hirdetéseket is tiltja. Ez utóbbiért akár egy év börtönbüntetés is kiszabható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 OKF: kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06