Abu Jahja al-Líbi halála után is uszít
Az al-Kaida videót tett közzé meggyilkolt vezetőjéről
Az al-Kaida videofelvételt tett közzé Abu Jahja al-Líbiről egy héttel azután, hogy jelentések szerint egy amerikai drónról elindított rakéta végzett Pakisztánban a terrorhálózat második számú vezetőjével.
2012.06.13 09:20MTIAz iszlamista honlapokat figyelő SITE és az IntelCenter szervezetek szerint nem tudni, hogy a felvétel - amely kedden került fel a világhálóra - pontosan mikor készült. Csak az volt kideríthető, hogy valamikor tavaly november után forgatták, ugyanis csak az iszlám kalendárium szerinti évszám, 1433 szerepel rajta.
A felvételen Líbi "zsarnoknak" nevezi Bassár el-Aszad szíriai államfőt, kormányát pedig "bűnös rezsimnek". A szíriai felkelőket a harc folytatására szólítja fel, "az iraki, jordániai és török testvéreket" pedig arra kéri, hogy siessenek a segítségükre. Líbi azzal vádolja a "Nyugatot és kiszolgálóit", hogy cinkosai az Aszad-rezsimnek bűncselekményei elkövetésében.
A SITE szerint a felvételt kísérő üzenet olyan jelzőkkel illeti Líbit, amelyeket élő emberekre szoktak használni. Az IntelCenter pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a szélsőséges csoportok eddig is tettek közzé videókat a szervezet meggyilkolt tagjairól haláluk után.
Washingtonban a múlt kedden jelentették be, hogy a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) dróncsapása végzett Pakisztánban Abu Jahja al-Líbivel, aki a terrorszervezet legfelső szintű műveleti parancsnoka volt, és tartotta a kapcsolatot az al-Kaida más országokban működő csoportjaival. Amerikai értékelés szerint a második számú vezető elvesztése súlyos csapás az al-Kaidának, mert az az általános vélemény, hogy senki nem tud a nyomába lépni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06