Nem történt újabb letartóztatás

Újabb személyeket hallgattak ki a Vatikánban

A Vatileaks ügyében folyó nyomozásról Federico Lombardi atya szentszéki szóvivő azt nyilatkozta: újabb személyeket hallgattak ki, de nem történt újabb letartóztatás.

2012.05.29 16:52MTI

Lombardi megerősítette, hogy a Pietro Bonnet vatikáni vizsgálóbíró vezette eljárás során több személyt is meghallgattak, de továbbra is kizárólag a pápa komornyikja, a pénteken letartóztatott Paolo Gabriele van a pápai állam fogdájában.   
   
A szentszéki szóvivő  úgy fogalmazott, hogy Gabriele együttműködik, "széleskörű és gyümölcsöző" segítséget nyújtva. Lombardi hozzátette, nem felel meg a valóságnak az a hír, miszerint az inas vatikáni otthonában megcímzett borítékokat találtak volna, bennük a bizalmas vatikáni iratokkal.
   
Lombardi nem erősítette meg, hogy öt bíborost is kihallgattak.
   
A La Stampa értesülései szerint a Vatikánban "mindenki tudja, hogy a komornyik nem cselekedhetett egyedül".  A tekintélyes vatikáni forrásokkal bíró napilap úgy tudja, húsz személyt gyanúsítanak azzal, hogy az utóbbi hónapokban részt vett a bizalmas vatikáni dokumentumok kiszivárogtatásában. A La Stampa értesülései szerint a szentszéki államtitkárság egyik laikus munkatársát is kihallgatták.
   
A Corriere della Sera egy vatikáni bíboros szavait idézte, miszerint a felelősök azonosítása után az egyház lépni fog, de "nem a vihar kellős közepén, mivel ez nem illik az egyház stílusához, hanem hónapok, akár egy év múlva, akinek szeme van látni, észre fogja venni".
   
A Corriere cáfolta a szentszéki szóvivő, Ferderico Lombardi atya korábbi kijelentéseit arról, hogy az ügyben semmiféle nő nem szerepel. Az újság közölte, hogy az olasz hírügynökségeknek egy nő telefonált a Vatikánból információkat szolgáltatva.
   
A Corrierének Vinicio Albanesi atya, a szegényeket és betegeket gondozó Capodarco közösség vezetője azt mondta, peremterületen dolgozó papként szégyelli a Vatikánban zajló intrikákat. "Letartóztatták a szerencsétlen inast, miközben a pedofil papokkal ezt nem tették meg"- hangoztatta.
   
A La Repubblica szerint a Vatileaks ügy elvonja a figyelmet a legfontosabb játszmáról: Ettore Gotti Tedeschi, az IOR vatikáni bank elnökének eltávolítása után az utód kinevezéséről zajlik a harc Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár és az Angelo Bagnasco, az olasz püspöki kar titkára vezette bíborosok között. Ha Bagnasco győz, Bertonénak távoznia kell.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.