Egy atombomba nem fenyegetné Izrael létét?

Izraeli professzor: megsemmisítenénk Iránt, ezt ők is tudják

A jeruzsálemi Héber Egyetem professzora szerint nem jelentene fenyegetést Izrael létére, ha Irán atomfegyverre tenne szert, mert a teheráni vezetés racionális, és tudja, hogy túl nagy kockázattal járna a zsidó állam megtámadása.

2012.04.12 10:30MTI

Slomo Aharonzon kifejtette a dpa német hírügynökségnek: Izrael képes megvédeni magát egy esetleges iráni rakétatámadástól.
   
"Megsemmisítenénk Iránt, és ezt ők is tudják" - mondta, alig burkoltan az izraeli atomerőre utalva. A zsidó állam a "stratégiai kétértelműség" politikáját követve nem hajlandó sem megerősíteni, sem cáfolni, hogy nukleáris fegyverrel rendelkezik, de szakértők szerint nagyjából kétszáz, nagy hatótávolságú rakétára felszerelhető nukleáris robbanótöltettel rendelkezik.
   
A teheráni vezetés igen óvatos, az 1979-es iszlám forradalom óta nem vállalt igazi kockázatot - folytatta a jeruzsálemi Héber Egyetem tanára. Irán elsősorban presztízs okokból akar atomfegyvert - mondta.
   
A szakember szerint nem lesznek sikeresek az iráni atomprogramról folytatott tárgyalások. Rámutatott, a nyugatiak és Izrael csak akkor lenne elégedett, ha Irán beleegyezne, hogy legfeljebb 20 százalékosra dúsít uránt. De ki fogja ezt ellenőrizni? - tette fel a kérdést. Az irániak aligha fogják beengedni a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőreit minden problémás létesítménybe.
   
A tárgyalások egyedüli célja Teherán részéről az időhúzás. "Ez egy nagy blöff, időt akarnak nyerni, amíg meg nem lesz az atombombájuk" - mondta a politikatudományok professzora.
   
A szakértő szerint júliusban jön el "az igazság pillanata", amikor életbe lépnek az Irán ellen előirányzott szigorúbb szankciók. A nehéz gazdasági helyzet miatt a teheráni vezetésnek komolyan el kell majd gondolkodnia azon, érdemes-e folytatnia a katonai célú atomprogramot. Ez azt is jelenti, hogy júliusig aligha kell számolni egy esetleges, iráni célpontok elleni izraeli támadással - mondta a dpa német hírügynökségnek adott interjúban Slomo Aharonzon, a jeruzsálemi Héber Egyetem professzora.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.