Nem kíván ügyvédeket igénybe venni

Milosevic példáját követné Kadhafi fia

Az üggyel foglalkozó jogász közölte: Slobodan Milosevichez hasonlón nem kíván ügyvédeket igénybe venni, és egyedül látná el saját védelmét a bíróság előtt a megbuktatott líbiai diktátor, Moammer Kadhafi második fia.

2012.04.12 09:43MTI

Ahmed al-Dzsehani szerint legutóbbi találkozójukon Szeif al-Iszlám néhány jogi kérdést tett fel neki, és teljes határozottsággal mondta azt, hogy nem akar ügyvédet igénybe venni, Slobodan Milosevic néhai jugoszláv és szerb elnökhöz hasonlóan.
   
"Mondtam neki, hogy igényeljen ügyvédet, de ő úgy akarja magát védeni, mint Milosevic" - mondta szerda este az üggyel foglalkozó jogász, aki Tripoli és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) közötti kapcsolattartásért is felelős.   
   
Szeif al-Iszlámot emberiesség elleni bűnökkel vádolta meg tavaly az ICC, és többször hasztalan kérte Tripolitól a kiadatását. Hágában azt mondják, hogy több hónapos zenteni fogsága alatt embertelenül bántak a vádlottal, bántalmazták és gyakorlatilag teljes elzártságban tartották, megfosztva őt emberi jogaitól.
   
Miközben az ICC követeli Tripolitól Szeif al-Iszlám kiadatását, a központi hatalom nem tudja rávenni a zenteni felkelőket, hogy szolgáltassák ki a kormánynak. A felkelők tavaly novemberben, Líbia déli, sivatagos részén fogták el a Kadhafi-fiút, és azóta a fővárostól, Tripolitól 160 kilométerre fekvő Zentenben tartják fogva egy titkos börtönben, és a városban akarnak ítélkezni felette. Háled az-Zintani, a helyi hatóságok szóvivője szerint a Kadhafi-fiúnak sok pénze és sok támogatója van még mindig fővárosban, és ők megpróbálnák őt megszöktetni, ezért jobb, ha Zentenben tartják őt fogva.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.