Hamisított mali útlevéllel utazott
Mauritániában őrizetbe vették Kadhafi egykori kémfőnökét
Mauritániában őrizetbe vették Moammer Kadhafi néhai líbiai diktátor kémfőnökét - közölték szombaton a nyugat-afrikai ország biztonsági hatóságai.
2012.03.17 13:05MTIAbdullah asz-Szenússzit a mauritániai főváros, Nuáksút repülőterén fogták el, miután oda egy, a marokkói Casablancából érkező járattal megérkezett. A volt líbiai kémfőnök hamisított mali útlevéllel utazott.
A tripoli vezetés máris kérte Szenússzi kiadatását. A líbiai kormányszóvivő közölte, hogy az arab ország főügyésze az Interpolon keresztül kiadatási kérelemmel fordult Mauritánia kormányához. "A líbiai külügyminisztérium összeköttetésben áll Mauritániával az eljárással kapcsolatban. A líbiai kormány kész (...) tisztességes bírósági eljárást biztosítani Szenússzinak" - hangoztatta a szóvivő.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy Mauritánia kiadja-e az egykori kémfőnököt Líbiának. Pár órával a tripoli bejelentés elhangzása után a francia államfő közölte, hogy Párizs is kérvényezni fogja Szenússzi kiadatását. Nicolas Sarkozy arra hivatkozott, hogy a líbiai expolitikus ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben egy francia utasszállító gép felrobbantása miatt.
Szenússzit egy párizsi esküdtbíróság 1999 márciusában távollétében életfogytiglani börtönre ítélte az UTA francia légitársaság gépe elleni merényletben való bűnrészesség vádjával. A DC-10-es repülőgép ellen 1989-ben, Niger fölött végrehajtott pokolgépes robbantásban a gépen utazó valamennyi személy - összesen 170 - szörnyethalt. Közülük 54-en francia állampolgárok voltak.
A 62 éves Szenússzi, aki egyébként a néhai diktátor sógora, a Kadhafi-rezsim egyik kulcsfigurája volt; a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) is körözi. Közvetlen szerepet játszott tavaly a Kadhafi-ellenes felkelés letörését célzó erőfeszítésekben. Az ICC Szeif al-Iszlámmal, Kadhafi egyik fiával együtt emberiesség elleni bűncselekmények elkövetésével vádolja.
Kadhafi fiát, Szeif al-Iszlámot novemberben fogták el líbiai felkelők a dél-líbiai sivatagban. Azóta a világtól elzárva tartják fogva, és a líbiai hatóságok közlése szerint Líbiában fogják bíróság elé állítani, annak ellenére, hogy az ICC ellene is elfogatóparancsot adott ki.
Elfogása idején több líbiai tisztségviselő azt állította, hogy vele együtt Szenússzit is őrizetbe vették, és a dél-líbiai Szabha városában őrzik. Később azonban kétségek merültek fel ezzel az állítással kapcsolatban, és holléte eddig ismeretlen volt. Líbiában sok települést, várost helyi "forradalmi milíciák" tartanak ellenőrzésük alatt, amelyekre a tripoli kormánynak alig van befolyása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06