Vitték a felsőházat is

Egyiptomot bezabálja az iszlám

Elsöprő győzelmet arattak az iszlamista pártok Egyiptomban a parlamenti felsőház (Súra Tanács) megválasztásán.

2012.02.26 08:38MTI

A választási bizottság tájékoztatása szerint a Muzulmán Testvériség alapította Szabadság és Igazságosság Pártja 105, a szalafista an-Núr párt 45, a liberális Vafd párt 14, az Egyiptomi Tömörülés nevű liberális koalíció pedig 8 helyet szerzett.

A maradék nyolc mandátum több kisebb formáció között oszlik meg.

A január 29-én megkezdődött, kétfordulós szavazás eredményeként a Súra Tanács 270 tagjának kétharmadát választották meg, a maradék egyharmadot az államfő nevezi ki. Előzőleg már megválasztották a kétkamarás törvényhozás alsóházát, a Népi Gyűlést, amelyben az iszlamista pártok a mandátumok háromnegyedét szerezték meg.

Az élénk politikai vitát és jelentős részvételt hozó alsóházi választásokkal ellentétben a konzultatív, tanácsadói hatáskörrel felruházott Súra Tanács választása teljes érdektelensége fulladt, mert sok egyiptomi fölöslegesnek tartja a felsőházat. Ennek megfelelően a részvételi arány még a tíz százalékot sem érte el a felsőházi választásokon.

Az új parlament feladata lesz az új alkotmány kidolgozása is, s február 28-án tartják a két ház első együttes ülését.

A választási folyamat betetőzéseként még június végéig elnökválasztást rendeznek Egyiptomban, s az indulni szándékozók március 10-től jegyeztethetik be jelöltségüket.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.