"Szervezett kampány zajlik"

Vérüket adják: lejáratják a szíriai tüntetőket?

Szervezett kampány zajlik a szíriai állami médiában a demokráciát követelő tüntetők lejáratására Hani al-Malaszi, a szíriai tévé egykori munkatársa szerint.

2012.02.13 18:07MTI

Malaszi, aki nemrég mondott fel és távozott Szíriából, azt mondta, hogy az állami média bűntárs az ártatlanok meggyilkolásában.

A volt bemondó szerint "a szíriai média súlyos hibát követett el, amikor úgy döntött: a kormány oldalára áll, ahelyett, hogy az emberek szócsöve lett volna". A férfi saját bevallása szerint azért döntött a távozás mellett, mert nem akarta tovább becsapni az embereket, és meg akarta adni a tiszteletet hallgatóságának, illetve a mártíroknak.

Malaszi elmondta: az állami média azt sulykolja az emberekbe, hogy a forradalom a külföld és az iszlamisták összeesküvésének terméke.

"Az ellenzék minden tagját árulónak mutattuk be, és terroristákat csináltunk a mártírokból" - tette hozzá. A tévés úgy véli, hogy az emberek többsége, köztük az állami médiában dolgozók sem hisznek a szerinte az összeomlás szélén álló kormány propagandájának.

"Az állami médiában dolgozó szíriaiaknak mindössze 10 százaléka hiszi el a propagandát. A másik 10 százalék a néppel szimpatizál, míg a többiek hallgatnak, mivel féltik az életüket, és nem akarják elveszíteni munkahelyüket" - állította.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.