Diktátorok, terroristák, fejlövések
DNS-mintát vettek Kadhafi holttestéből
DNS-mintát és vért vettek a líbiai hatóságok a csütörtökön megölt Moammer el-Kadhafi megbuktatott vezető holttestéből - közölte Mahmúd Dzsibril, az arab országot kormányzó Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) második számú vezetője.
2011.10.21 07:09MTIDzsibril Tripoliban tartott sajtóértekezletén elmondta, hogy a szakértők a bukott diktátor hajából is mintát vettek, ám az nem bizonyult valódinak. Ez megerősíteni látszik azt a széles körben elterjedt híresztelést, amely szerint az észak-afrikai országot 42 éven át vaskézzel irányító Kadhafi ezredes hajbeültetésen esett át.
Az ÁNT-vel kapcsolatba lépett a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság, amely emberiesség elleni bűnök vádjával köröztette Kadhafit, és saját szakértőjével akarta megvizsgáltatni a bukott vezető holttestét a temetés előtt, de Dzsibril szerint az ÁNT jelentését megismerve végül elállt ettől. Kadhafit várhatóan pénteken, titokban temetik el.
Dzsibril a sajtóértekezleten felolvasott egy igazságügyi szakértői jelentést, amely szerint Kadhafi nem tanúsított ellenállást, amikor előhúzták egy főút alatti vízáteresztő betoncsőből.
A karján megsebesült Kadhafit felrakták egy kisteherautóra, amely később a volt vezető testőreinek és ellenfeleinek kereszttűzébe került.
Kadhafit ekkor halálos fejlövés érte. A halottkém nem tudta megállapítani, hogy ezt melyik fél adta le - mondta Dzsibril.
Kapcsolódó írások:
- Egy videofelvétel szerint Kadhafit élve fogták el
- Párizs: a francia légierő tartóztatta fel Kadhafi konvoját
- NATO-főtitkár: közel került a líbiai művelet vége
- Egyelőre tisztázatlan Kadhafi halála
- Ha Kadhafit gyomron lövik, azt megérzi az olajpiac
- Ha halott Kadhafi, hol a holtteste?
- Meghalt Kadhafi
- Vége: Szirt a felkelőké
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
- 15:38 A Nílus egy mára eltűnt mellékága segíthetett a piramisok megépítésében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06