Otthonokban és pártirodákban is kutattak
Razziázott a török rendőrség: 52 kurdot fogtak a szervek
A török állami televízió közölte: a török rendőrség 52 embert vett őrizetbe egy nagyszabású razziában, amelyet feltételezett kurd aktivisták ellen hajtott végre szombaton az ország délkeleti részén.
2011.09.17 13:29MTIA TRT tévé közlése szerint a rendőrség számos otthon átkutatása mellett megszállta a Kurd Béke és Demokrácia Párt irodáit is az iraki határhoz közel fekvő Sirnak és Cizre városokban.
A Dogan török hírügynökség közben arról számolt be, hogy Cizrében kurdok egy csoportja összecsapott a rendőrséggel. áldozatokról nem érkezett jelentés.
Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök pénteken újságíróknak azt mondta: a kurd "szeparatista-terrorista csoport és politikai hajtásai nem számíthatnak arra a jóindulatra és megértésre, mint a múltban". Kijelentése arra utalhat, hogy nem vezettek eredményre a PKK-val norvég közvetítéssel titokban folytatott tárgyalások, amelyek ténye a napokban lepleződött le. Erdogan utasítást adott a kiszivárgás okainak kivizsgálására.
A török hadsereg - több mint egy év után - augusztusban ismét légierővel támadta a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) feltételezett észak-iraki bázisait, mert kurd lázadók júliusban összesen csaknem félszáz török katonát öltek meg az iraki határ térségében.
A PKK, amelyet terroristaszervezetként tart nyilván az Európai Unió és az Egyesült Államok is, 27 éve küzd fegyverrel a kurd önrendelkezésért. A harcokban azóta 40 ezer ember vesztette életét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:30 A GVH hat magyar véleményvezérrel és számos hirdető céggel szemben indított eljárásokat
- 1:30 OKF: a héten 11 vármegyében, csaknem 32 ezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 0:54 Az eddigi legpontosabb madárcsaládfa szerint a madarak agymérete megnőtt az evolúció során
- 23:43 Az EB nyilvántartásba veszi a károsanyag-kibocsátás megadóztatását célzó európai polgári kezdeményezést
- 22:51 A MATE csaknem 3 milliárd forintból fejleszti a képzési infrastruktúráját
- 22:46 Vihar - Jelentős késések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
- 21:50 Brexit - Megkönnyíti a brit kormány az EU-állampolgárok végleges letelepedett státusának megszerzését
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06