Nem merte feljelenteni a tetteseket

Partfisnyéllel tettek erőszakot egy fiún egy mátészalkai kollégiumban

Partvisnyéllel "erőszakoltak meg" diáktársai egy 16 éves fiút egy mátészalkai fiúkollégiumban - közölte a rendőrség az MTI-vel pénteken. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a bűncselekményért akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

2009.01.09 16:24MTI

A rendőrség nyomozói egy szóbeszéd alapján jártak utána a történteknek, feljelentés ugyanis nem történt. A 16 éves sértett elmondta, hogy a bűncselekmény még kedd délután történt.

Egy fiú - több diáktársuk szeme láttára - kollégiumi szobájában lefogta a sértettet, a másik lehúzta nadrágját, a harmadik pedig partvisnyelet dugott a végbelébe. A fiú nem sérült meg.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelemére aljas indokból elkövetett személyi szabadság megsértése, és aljas indokból elkövetett könnyű testi sértés bűntett megalapozott gyanújával indított eljárást.

Péntek délután kihallgatták a három feltételezett elkövetőt is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.