Erőszak
Vádat emeltek egy recepcióst 18 éve megkéselő férfi ellen
Többször mellkason és hason szúrta.
2019.03.21 14:20MTIVádat emeltek egy férfi ellen, aki egy XII. kerületi szállodában késsel életveszélyesen megsebesítette a recepcióst még 2001-ben; a vádlottat tavaly júniusban Mexikóban fogták el - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 40 éves férfi álnéven jelentkezett be a szállodába, hogy két társával a vendégektől értékeket lopjanak el. A recepciós gyanúsnak találta a viselkedésüket, ezért értesítette a hotel tulajdonosát, aki két segítőjével felelősségre vonta őket.
A három férfi el akart menekülni, de az útjukat állták, ezért dulakodás közben a vádlott mind a három embert megvágta, majd miután a recepciós is elé állt, többször mellkason és hason szúrta őt, ezzel közvetlen életveszélyes sérülést okozott.
A recepciós életét a gyors orvosi ellátás mentette meg.
A Készenléti Rendőrség nyomozói a szökésben lévő férfit tavaly júniusban Mexikóban fogták el a mexikói és amerikai hatóságok segítségével.
A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. A vádlott jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll - olvasható a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:07 Adatgyűjtő akció indul a fehér tündérrózsa Tisza-tavi előfordulásának feltérképezésére
- 22:05 Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről
- 21:04 Nyomoz a rendőrség a kemecsei általános iskolában történt bántalmazás ügyében
- 20:03 MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban
- 19:59 Megérkezett a napszél, tombol a geomágneses vihar
- 18:20 Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata
- 17:19 Egymilliárd forintos kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen indult eljárás
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06