Erőszak

Vádat emeltek egy recepcióst 18 éve megkéselő férfi ellen

Többször mellkason és hason szúrta.

2019.03.21 14:20MTI

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki egy XII. kerületi szállodában késsel életveszélyesen megsebesítette a recepcióst még 2001-ben; a vádlottat tavaly júniusban Mexikóban fogták el - közölte a fővárosi főügyész csütörtökön az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 40 éves férfi álnéven jelentkezett be a szállodába, hogy két társával a vendégektől értékeket lopjanak el. A recepciós gyanúsnak találta a viselkedésüket, ezért értesítette a hotel tulajdonosát, aki két segítőjével felelősségre vonta őket.

A három férfi el akart menekülni, de az útjukat állták, ezért dulakodás közben a vádlott mind a három embert megvágta, majd miután a recepciós is elé állt, többször mellkason és hason szúrta őt, ezzel közvetlen életveszélyes sérülést okozott.

A recepciós életét a gyors orvosi ellátás mentette meg.

A Készenléti Rendőrség nyomozói a szökésben lévő férfit tavaly júniusban Mexikóban fogták el a mexikói és amerikai hatóságok segítségével.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat. A vádlott jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll - olvasható a közleményben.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.