Megvannak a brutális tett elkövetői?
Előrelépés az amerikai lány megerőszakolásának ügyében
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2008. december 7-én 4 óra 15 perc körüli időben egy ismeretlen férfi megtámadott, bántalmazott egy 21 éves amerikai állampolgárságú nőt a Budapest IX., Köztelek parkban. Az ismeretlen elkövető brutálisan bántalmazta a fiatal lányt, majd erőszakkal közösült vele.
2008.12.12 15:10police.huA IX. kerületi rendőrkapitányság munkatársai azonnalos nyomozati cselekményként helyszíni szemlét folytattak le, nagy mennyiségű nyomot rögzítettek, adatokat és információkat gyűjtöttek.
Meghallgatták a környéken dolgozó taxi sofőröket és az éjszakai buszjáratok sofőrjeit, elemezték és értékelték a bűncselekmény környezetében található biztonsági rendszerek által rögzítet felvételeket, illetve a VIII kerületi térfigyelő rendszer képeit.
A nyomozók még a bűncselekmény éjszakáján előállítottak egy férfit, majd a tegnapi napon másik hármat, akik összefüggésbe hozhatók a bűncselekménnyel.
A helyszínen rögzített nyomok szakértői elemzése folyamatban van, az igazságügyi orvosszakértő, szerológus és DNS szakértői vélemények ismeretében, a körülményeket értékelve kerülhet sor gyanúsítotti kihallgatásokra.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága továbbra is várja azok jelentkezését, akik bármilyen információval rendelkeznek a bűncselekmény körülményeivel kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06