Bűnügy

Prostikat futtató emberkereskedőket fogtak el Salgótarjánban

A 2011 vége óta működő bűnszervezetet holland-magyar együttműködésben számolták fel.

2015.06.02 17:35MTI

Prostituáltakat futtató emberkereskedőket fogtak el kedden Salgótarjánban. A 2011 vége óta működő bűnszervezetet holland-magyar együttműködésben számolták fel - közölték a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon sajtótájékoztatón, Salgótarjánban.

A három férfi Hollandiában dolgoztatta a nőket, és elvette a pénzüket. Kalmár Zsolt, a főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: európai elfogatóparancs alapján, a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységének segítségével fogták el Salgótarjánban az 52, a 37 és a 29 éves helybeli férfit, és átadási őrizetbe vették őket.

A Holland Királyi Katonai Rendőrség, a nógrádi főkapitányság bűnügyi igazgatósága, a Nemzeti Nyomozóiroda vagyon-visszaszerzési hivatala és az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központja közösen dolgozott a szervezet felszámolásán - tette hozzá.

Ismertette: a férfiak 2011 decemberétől utaztattak Magyarországon, elsősorban Nógrád megyében toborzott nőket Hollandiába, ahol piros lámpás negyedekben dolgoztatták őket prostituáltként. Az áldozatok által megkeresett pénzt elvették. A prostituáltként dolgozó nők számát nem árulták el.

Nagy Ágnes, a vagyon-visszaszerzési hivatal főosztályvezetője közölte: a bűnügyi nyomozással párhuzamosan év elejétől zajlik a vagyon-visszaszerzési eljárás, a vagyon felderítése. Ennek eredményeként kedden három ingatlant, két nagy értékű személygépkocsit, több százezer forintnyi aranyékszert, nyolc festményt, több mint 22 ezer eurót, valamint az egyik ingatlanon egy hintót foglaltak le, és két bankszámlát is zároltak.

A főosztályvezető úgy fogalmazott, szinte minden vagyonelemüktől megfosztották az elkövetőket.

Hága vörös lámpás negyedében két helyszínen 16 olyan "ablakot" sikerült bezáratni, amelyekben a nők kínálták magukat - közölte a sajtótájékoztatón Henrie Schel, a holland rendőrség nyomozóbrigádjának taktikai koordinátora.

A három férfi ellen emberkereskedelem miatt folytatják az eljárást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.