Áradat
54 külföldit tartóztattak fel a Keleti pályaudvaron
A rendőrök feltartóztattak 53 koszovói és egy szír állampolgárt csütörtökön a fővárosi Keleti pályaudvaron okmányaik ellenőrzése érdekében, mivel feltehető volt, hogy a Németország felé közlekedő vonattal el akarták hagyni Magyarországot.
2015.02.05 19:05MTIA rendőrség szerint a schengeni határellenőrzési kódex szabályai értelmében a vízumkötelezett harmadik ország állampolgára csak elismert menekültként utazhat vízummentesen a többi tagállamba, menekültkérelmezőként ez a jog nem illeti meg, tehát abban a tagállamban kell maradnia, ahol a kérelmet benyújtotta.
A rendőrök megállapították, hogy az igazoltatott emberek közül kik azok, akik menekültkérelmezőként tartózkodnak az ország területén és őket a hatóság által kijelölt szálláshelyre útnak indították.
Az ilyen okmánnyal nem rendelkezőket a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal épületébe előállították - tették hozzá.
Az üggyel összefüggésben a rendőrség tiltott határátlépés kísérlete elkövetésének gyanúja miatt szabálysértési eljárást indít az érintettekkel szemben - áll a közleményben.
Hétfőn a győri vasútállomáson is több száz határsértőt szállítottak le egy vonatról, a Budapestről Bécsbe tartó szerelvényről, mert nem rendelkeztek érvényes iratokkal; összesen 330 koszovói állampolgárral szemben intézkedtek.
Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója keddi, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, az elmúlt években egyre nagyobb migrációs kihívással szembesült Magyarország, hiszen a korábbi évhez képest jelentősen nőtt a déli határszakaszokat elérő migránsok száma, és több mint kétszeresére nőtt a menedékkérők száma.
A főigazgató akkor közölte, az elmúlt évben a kérelmezők fele koszovói állampolgár volt, ők egyértelműen a gazdasági motiváció miatt indulnak útnak. Hozzátette: idén év eleje óta csaknem 14 ezer, menedékjogot kérőt regisztráltak már, közülük 10 ezren koszovóiak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:40 NAK-MAGOSZ: megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06