Rablás
Kicsavarta a nő kezét, elvette a pénzt és elmenekült
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást P. Norbert 22 éves budapesti lakos ellen.
2014.08.06 09:33ma.huA férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2014. augusztus 2-án 2 óra körüli időben egy Budapest IV., István úti büfé előtt beszélgetést kezdeményezett egy fiatal hölggyel, aki a büfében vásárolt. A nő még kezében tartotta a visszajárót, amikor a fiatalember kicsavarta a kezét és elvette tőle a készpénzét, majd elmenekült a helyszínről.
Az újpesti nyomozók 2014. augusztus 4-én beazonosították a férfit. Amint P. Norbertnek tudomására jutott, hogy keresik a rendőrök megjelent a BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányságon.
A terheltet a rendőrök kihallgatták, aki részben elismerte a bűncselekmény elkövetését. Az ügyben a további eljárást – a férfi szabadlábon hagyása mellett- a Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság vizsgálati Osztálya folytatja le - olvasható a rendőrség honlapján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06