Pszichoaktív anyaggal visszaélés

Lecsaptak a dílerre

"Növényi törmelék" - olvasható a hivatalos szövegben a kábítószerre utalás. Akár varázsgomba volt, akár marihuána, a salgótarjáninak nem hozott szerencsét.

2014.03.18 13:45MTI

Előzetes letartóztatásba helyeztek egy 38 éves salgótarjáni férfit, akit kábítószer-terjesztésével gyanúsítanak. Két másik férfi ellen is büntetőeljárás indult az ügyben - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Fajcsák Mónika elmondta, hogy Kazár belterületén március 11-én ellenőriztek egy személyautót, amelyből 65 tasak - összesen 45 grammnyi - kábítószergyanús növényi törmelék és digitális mérleg került elő, a járművet vezető 19 éves rákóczibányai K. Ádám zsebében pedig fehér port találtak.

A szakértői vizsgálat megállapította, hogy a lefoglalt anyagok új pszichoaktív anyagnak minősülő vegyületet tartalmaznak - tette hozzá a szóvivő.

A nyomozás során kiderült, hogy a fiatal férfi az anyagokat a 20 éves K. Zsolttól vásárolta, akinél a mátramindszenti házkutatás során több zacskó növényi törmeléket és ismeretlen tablettákat foglaltak le. A nyomozók az ügy felgöngyölítése során eljutottak a 38 éves salgótarjáni O. Zsolthoz, akitől a mátramindszenti férfi vásárolta a kábítószert.

A pénteken tartott salgótarjáni házkutatáson nagyobb mennyiségű készpénzt, kábító hatású anyagok terjesztésével összefüggésbe hozható tárgyakat, digitális mérleget, üres nylon zacskókat, illetve 31 zacskóban mintegy 80 gramm zöld növényi törmeléket foglaltak le.

Fajcsák Mónika közölte: a salgótarjáni rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt folytat büntetőeljárást a három férfi ellen. O. Zsoltot a Balassagyarmati Járási Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte, K. Zsolt és K. Ádám szabadlábon védekezhet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.