Félmilliót ért
Elfogták az idős asszonyok támadóját
Elfogták a rendőrök azt a fiatal férfit, aki két idős asszonyt is megtámadott az elmúlt hetekben Hódmezővásárhelyen. Az útonálló egyik áldozata súlyos sérüléseket szenvedett.
2014.02.20 08:26HavariapressJanuár 4-én késő délután, a hódmezővásárhelyi Hóvirág utcában támadta meg első áldozatát a most elfogott férfi. A 83 éves asszonyt a földre rántotta az útonálló, kitépte kezéből a táskáját, majd elmenekült.
A megtámadott asszony súlyosan megsérült. Január 20-án a város Móricz Zsigmond utcájában támadott meg egy ugyancsak 83 éves nőt a férfi, de nem járt sikerrel.
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője félmillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki, hogy segítse az útonálló elfogását. Végül a hódmezővásárhelyi nyomozók azonosítani tudták a támadót, a 23 éves férfit szerdán hajnalban elfogták.
Mivel a gyanúsított a bűncselekményt idős emberek sérelmére követte el, ezért vele szemben rablás bűntettének minősített esete miatt indult büntetőeljárás. Kihallgatásán a férfi részben beismerő vallomást tett. A rendőrök őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06