Egész listájuk van
Elfogták a Liszt-mellszobor tolvajait
Elfogták a rendőrök azt a két szlovákiai férfit, aki augusztusban Győrújbarátról ellopta Liszt Ferenc bronz mellszobrát. A műalkotásnak csak egy töredéke került elő.
2013.03.21 12:45MTIA győri kapitányság vezetője, Horváth Csaba ezredes elmondta: a 25 és 30 éves bősi férfiakat - akiket időközben előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság - más bűncselekményekkel is gyanúsítják. Számlájukra írják két furgon magyarországi ellopását, valamint egy nyúli italbolt feltörését, onnan a pénztárgépet vitték el. Őket gyanúsítják emellett azzal is, hogy a győri egyetemtől elloptak öt kerékpárt.
A kapitányságvezető tájékoztatása szerint a gyanúsítottak Szlovákiában akarták eladni a szétvágott mellszobor darabjait, de mivel nem találtak rá vevőt, szétszórták azokat. Egyetlen töredék, az orr- és szemrész került elő.
Horváth Csaba hozzátette: a szlovák-magyar rendőri együttműködés eredményeként elfogott tandemre az irányította a figyelmet, hogy Dunaszerdahely közelében, egy rendőri ellenőrzés során kiderült, egy Győrből lopott kisteherautóval közlekednek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
- 21:20 Agrometeorológia: enyhíti az aszályt a következő napok kiadós esőzése
- 21:01 Donald Tusk közzétette egy őt érintő, fenyegető poszt szövegét
- 20:55 Négy lövedék találta el a miniszterelnököt, még nincs túl az életveszélyen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06