Autókat, garázsokat törtek fel

Fiatal sorozatbetörőket fogtak el a nagykanizsai rendőrök

Egyebek között autók és garázsok feltörése miatt tizenhét bűncselekmény elkövetésével gyanúsít a rendőrség hét nagykanizsai fiatalt, köztük több fiatalkorút.

2013.01.28 17:38MTI

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte: szombat hajnalban a nagykanizsai Hevesi út közelében a járőrök két fiatalra lettek figyelmesek, akik a rendőrautó láttán eldobták hátizsákjukat és futásnak eredtek. A közelben elfogták őket. Az eldobott hátizsákból előkerült szerszámokat, hóláncot, egészségügyi dobozt és láthatósági mellényt a közeli Kodály utcában parkoló autóból lopták el - vallották be a 17 éves fiúk. 

A fiatalok a kihallgatásuk során további bűncselekmények elkövetését is beismerték, és megnevezték bűntársaikat is. Az eddigi vallomások alapján hét - 15 és 20 év közötti - helyi fiatalt gyanúsítanak azzal, hogy a városban garázsokat, autókat törtek fel, ahonnan főként szerszámokat, műszaki berendezéseket vittek magukkal, de motorkerékpárt is loptak. A rendőrség közölte azt is, hogy a házkutatások során szinte az összes eltulajdonított holmi előkerült.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.