Röszkénél bukott le
Kokaint csempészett autójában egy szlovák nő
Dél-amerikai módszerrel próbált kokaint becsempészni az országba egy 31 éves szlovák nő, aki a napokban bukott le Röszkénél.
2012.08.18 12:09MTINémedi Varga Éva: Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság sajtófelelőse közölte: az eddig még nem tapasztalt módszer lényege, hogy a kábítószert oldószerbe teszik, és folyadékként próbálják átcsempészni. A pénzügyőrök érdeklődését az keltette fel, hogy a nő azt mondta, Szlovákiából Szerbiába ment vásárolni, ennek során egy pár cipőt vett. A tüzetes ellenőrzés során azonnal észrevették, hogy az ablakmosótartályt átalakították, és az nincs összekötve a szélvédőmosó rendszerrel.
A tartályban lévő folyadék szaga olyan volt, mint a tömény, szerves oldószeré, és nyilvánvaló volt, hogy az nem ablakmosó. A pénzügyőrök a tartályból kitöltött mintegy 3 liter folyadékon az előzetes tesztelést elvégezték, mely kokaingyanús anyagot mutatott ki. A kábítószer jelenlétét erősítette meg ezt követően a hatóság munkakutyája is.
A pénzügyőrök az anyagot lefoglalták, majd azt a szlovák nővel együtt, feljelentéssel átadták a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságnak, ahol a nőt őrizetbe vették, ellene visszaélés kábítószerrel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult. A pénzügyőr őrnagy elmondta: munkatársait meglepte a csempészet módszere, hiszen Magyarországon egyedülálló, de Európában is igen ritkán fordul elő, hogy a kokaint folyékonnyá alakítják, és ilyen módon rejtik el. Ez jellemzően Dél-Amerikában gyakori.
A mennyiség pontos meghatározása még tart, de az már biztos, hogy a jogszabály szerinti jelentős mennyiségről van szó. A kokain utcai értéke egyébként 10-15 ezer forint között van grammonként - tette hozzá a sajtófelelős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
- 22:01 Államfők: közös jövőt épít Kína és Szerbia
- 21:01 A történelemhamisítás megakadályozásának fontosságát hangsúlyozta az orosz elnök
- 20:00 Szijjártó Péter: az EU rosszabb formában van, mint öt éve
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06