Elszabadultak az állatok
Elnyelte a lovakat a Bükk?
Dallos Andor, a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság vezetője azt mondta: három-négy ló kóborol a Bükkben, keresik az állatokat, de vélhetően olyan helyen vannak, amelyet nagyon nehezen lehet megközelíteni.
2012.02.17 14:53MTIA Miskolci Rendőrkapitányság diósgyőri őrsére csütörtökön a déli órákban érkezett bejelentés, hogy Bükkszentkereszt felől az úton körülbelül húsz ló tart Lillafüred felé - ismertette az előzményeket Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A rendőrök lezárták az adott útszakaszt, és a megriadt állatokat beterelték a Szinva-patak kiszáradt medrébe. Ezután értesítették a lovak feltételezett tulajdonosát, a ménesgazdaságot, ahol azt tanácsolták, hogy kordonozzák körbe az állatokat. Az ötlet bevált, a lovak a sárga szalagokon belül maradtak. Az időközben a helyszínre érkező szakemberek ellátták az állatokat, majd megkezdték az elszállításukat - mondta a sajtóreferens.
A rendőrség adatai szerint mintegy negyven állat szabadult el egy ménesgazdaságból;, az MTI úgy tudja, hogy a Bükkben lévő csipkéskúti méncsikótelepről van szó.
Dobi Tamás azt mondta: péntek reggel még tíznél több ló kóborolt a Bükk-fennsíkon. A nap folyamán többet már befogtak közülük, Dallos Andor péntek délután már csak három-négy kóborló állatról beszélt.
A Miskolci Rendőrkapitányság közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény gyanúja miatt indított eljárást az ügyben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:30 Úton átkelő teknősökre figyelmeztet a természetvédelmi egyesület
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06