Közokirat hamisítás a vád 28 ember ellen

Gyáli rendőrségi akció - A Tesco elhatárolódik

Közokirat-hamisítással gyanúsít a rendőrség 28 embert, akik közül 27-et állítottak elő kedden egy gyáli logisztikai bázisról.

2011.10.26 16:26MTI

Az előállított emberek szabadlábon védekezhetnek, míg egy később képbe került társukat őrizetbe vették.
   
A Magyar Nemzet szerdai számában azt írta, hogy a rendőrség a Tesco gyáli logisztikai bázisáról több mint húsz embert állított elő, majd közokirat-hamisítás miatt eljárást indított ellenük. A lap információi szerint egyes gyanúsítottakat bilincsben vittek el, többek esetében pedig már kedden 72 órás bűnügyi őrizetbe vételről döntöttek. A cikkben kitértek arra, hogy a gyáli logisztikai központ - a herceghalmi és a budaörsi mellett - a Tesco működésének egyik legfontosabb bázisa, itt bonyolítják le az úgynevezett frissáru-elosztást.
   
Beluzsárné Belicza Andrea cáfolta, hogy bárkit bilincsben vittek volna el a rendőrök, mint mondta, kényszerítő intézkedésre nem volt szükség. Tájékoztatása szerint a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég alkalmazottjai hamis bejegyzésű, illetve hamisított gépkezelői jogosítványokkal vállaltak targoncavezetői állást.
   
A szóvivő közölte: az előállított 27 ember gyanúsítotti kihallgatása megtörtént, majd a vallomások alapján a cég egyik alkalmazottját - egy 34 éves monori férfit - szintén gyanúsítottként hallgatták ki közokirat-hamisítás bűntette miatt. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi közreműködött abban, hogy több ember oktatáson, illetve vizsgán való megjelenés nélkül – különböző összegek fejében - gépkezelői jogosítványt szerezzen, vagy a meglévő jogosítványba hamis vizsgabejegyzés, illetve orvosi alkalmasságot igazoló pecsét kerüljön – tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.
   
A férfit a rendőrség őrizetbe vette, a többiek szabadlábon védekezhetnek. Az eset körülményeit a Dabasi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya vizsgálja.
   
A Tesco-Global Áruházak Zrt. közleményében azt írta: a logisztikai bázisukon történt rendőrségi akció nem saját munkavállalóikat érintette, így a megindult vizsgálat sem rájuk, hanem egy magyar munkaerő-kölcsönző cég alkalmazottjaira vonatkozik. A munkaerő-kölcsönző cég - egyelőre nem tudni, hogy szándékosan-e - megtévesztette a Tescót, ezért a vállalat megteszi a szükséges jogi lépéseket ellene - közölték.

A zrt. hozzátette: a munkaerő-kölcsönző vállalkozással kötött szerződés szerint a Tesco számára kiközvetített munkaerő a munkavégzéshez szükséges minden irattal, jogosítvánnyal és képzettséggel rendelkezik. Ezt a vállalat rendszeresen, szúrópróbaszerűen ellenőrzi is. Ugyanakkor természetszerűleg nem áll a Tesco módjában esetleges szándékos okirat-hamisítást felderíteni - fogalmaztak.
       
A Tesco közölte, hogy elhatárolódik magyar alvállalkozója tevékenységétől, és minden, jogában álló lépést megtesz azért, hogy ilyen félrevezetés a jövőben ne fordulhasson elő. A Tesco "saját munkavállalóit minden esetben jogszerűen, a munka törvénykönyvének megfelelően alkalmazza, és a munkavégzéshez szükséges iratokat minden esetben bekéri" – áll a szerdai közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.