Két lyuk a kapun

Szellemek támadtak a romákra? A rendőrség már nem helyszinel!

Befejeződött a helyszíni szemle csütörtök délután a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Putnokon, ahonnan előző este két feltételezett lövésről tettek bejelentést. A rendőrség megállapítása szerint az ügyben további szakértői vizsgálatra van szükség; a történtek kivizsgálását megyei hatáskörbe vonták.

2011.07.21 14:50MTI

Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője úgy fogalmazott: "a helyszíni szemle elsődleges megállapításai mellett további szakértői vizsgálat lefolytatása szükséges, annak tisztázása céljából, hogy a kapun lévő sérülések hogyan keletkeztek".

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a történtek kivizsgálását megyei hatáskörbe vonta - jegyezte meg Egyedné Novodonszki Éva.

Egyedné Novodonszki Éva, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette a putnoki esetet, amelyről - mint mondta - nem sokkal fél nyolc előtt érkezett bejelentés.
   
Közölte: a rendőrség munkatársai kimentek a helyszínre, ahol a pozdorjából lévő kapun a bejelentő két lyukat mutatott. Ez még világosban történt - tette hozzá a szóvivő.
   
Úgy fogalmazott, egyelőre a bejelentő sem tudta biztosan, hogy fegyvert, vagy petárdát hallott eldördülni. Az adatok szerint a két szomszédja nem hallott semmit, tőle száz méterre találtak egy másik tanút, aki észlelt valamit - részletezte a szóvivő.
   
Kitért arra, hogy mivel korábban esett az eső, a pozdorjából készült kapu megduzzadt. A rajta lévő lyukakról így nem lehet megállapítani, hogy golyótól, vagy más egyébtől származik, és azt sem lehet tudni, hogy "frissek-e, azaz, hogy most, vagy korábban keletkeztek."
   
Szakértő vizsgálja majd meg - hangsúlyozta Egyedné Novodonszki Éva.
   
A helyszínről származó információk szerint két rendőr kereste a helyszínen a lövedéket. A ház Putnok főterén található, a katolikus templom mellett, a 26-os számú főúttól 50 méterre. A templom miatt ki van világítva a környék.
   
Egy hírportál cikke szerint Csizi László és öt közül négy gyereke éppen otthon volt, amikor lövést hallottak odakintről. "Hangos durranásra lettünk figyelmesek, meg hogy megmozdult a kapu. Kiszaladtunk az udvarra, pár másodperccel később jött a következő durranás, és hallottuk, ahogy a golyó elsüvít mellettünk."
   
Csiziék udvarán két ház áll, az egyikben ő és a felesége lakik a gyerekekkel, a másikban a húga, a férje és négy gyerek. A húgáék épp a szomszédos parkban sétáltak, ott is hallották a durranásokat, de azt hitték, hogy petárdák.

A hírportál ismerteti, hogy a golyók két lyukat ütöttek a ház pozdorjából készült kapujába, 50-70 cm-es magasságban. Csizi szerint a kiérkező putnoki rendőrjárőrrel a lyukak szálasodása alapján megállapították, hogy a lövések hátulról, a patakon túli házak irányából érkezhettek, ahonnan rálátni Csiziék udvarára.
   
A romák szerint a járőr helyszínelőt kért, de az ózdi kapitányságról azt válaszolták, hogy akkor mennek ki, ha megtalálták a hüvelyt, ami viszont Csizi szerint egy több száz négyzetméteres területen bárhol lehet.

A rendőrség szakértői vizsgálatokat végez

A rendőrség tanúkat hallgatott meg és szakértői vizsgálatokat végez a Borsod megyei Putnokon, ahonnan szerda este két feltételezett lövésről tettek bejelentést.
   
Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtök reggel azt mondta: helyszíni szemlét tartottak, tanúkutatást, tanúmeghallgatást végeztek, illetve szakértői vizsgálatok vannak folyamatban. További információkat a szóvivő egyelőre nem közölt.
   
Tamás Barnabás, a település polgármestere (Fidesz) azt mondta, hogy nem értesült a történtekről, jelenleg a szabadságát tölti.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.