Nyárra már 200 helyen lesz elérhető
Szupergyors mobilinternet-hálózatot épít a Magyar Telekom
Szupergyors mobilinternet-hálózatot épít a Magyar Telekom az Ericsson közreműködésével, nyárra már 200 helyen lesz elérhető ez a szolgáltatás.
2011.05.04 11:57MTI Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerdán Budapesten a fejlesztést bejelentő sajtótájékoztatón elmondta: a beruházás a magyar távközlési piac egészséges versenyének növekedését hozza magával.
A kormány partner abban, hogy a távközlés a maga természetes útján tovább fejlődjön, a szakminisztérium pedig minden rendelkezésre álló eszközzel támogatja a beruházásokat és a piacélénkítő fejlesztéseket - tette hozzá.
Elmondta, hogy az Új Széchenyi Terv is támogatja az infokommunikációs fejlesztéseket, s bevonja a kis- és közepes vállalkozásokat a technológiai háttér és a felszereltség növelését célzó fejlesztésekbe. Ennek jó példája, hogy 2011 és 2013 között 12 milliárd forint forrást tartalmaz ilyen célokra, amelyeknek eredményeképpen 600 ezer lakoshoz, 15 ezer vállalkozáshoz és 2 ezer közintézményhez juthat el a széles sávú internet - jelezte a miniszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:26 Nagy János: a magyarok maradtak az egyik utolsó templomépítő nemzet Európában
- 19:22 Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
- 18:21 Kékfestő és csipkevarró népművészek is bemutatkoznak pünkösdkor a Skanzenben
- 17:13 Több mint kétmillió eurót fordít turisztikai fejlesztésre a Nemzeti Múzeum
- 16:13 Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán
- 15:12 Turisztikai ügynökség: egymilliárd forintból újulhatnak meg a Tourinform irodák
- 14:11 Már több mint ötmillió letöltésnél jár a BudapestGO
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06