Mára minden feltétel adott
Konferencia: az internet "hadszíntérré" válhat
Mára megteremtődtek az internet, mint sajátos "hadszíntér" katonai célú kiaknázásának feltételei.
2011.05.03 12:21MTIA világhálót ezért kritikus, az állami és gazdasági működés szempontjából nélkülözhetetlen infrastruktúrának kell tekinteni - állapították meg annak a nemzetközi konferenciának a szakértői, amelyet a Honvédelmi Minisztérium keddi tájékoztatása szerint az informatikai hálózatok biztonságáról rendeztek Budapesten.
A Magyarország soros EU-elnökségéhez kapcsolódó tanácskozáson neves szakértők fejtették ki véleményüket a kibernetikai biztonság témakörében. Az Európai Unió és a NATO tagországait, illetve a magyar közigazgatás illetékes szerveit és a tudományos életet képviselő szakmai közönség áttekintette a virtuális tér biztonságát érintő kihívásokat és kockázatokat. A hétfői eseményt Hende Csaba honvédelmi miniszter nyitotta meg, előadást tartott mások mellett Iklódy Gábor, a NATO új típusú biztonsági kihívásokért felelős főtitkár-helyettese.
A szakértők rámutattak: a virtuális térrel kapcsolatos visszaélések egy-két évtizede még a bűnözés (például az adatlopás, a szellemi tulajdon elleni bűncselekmények) kategóriájába voltak sorolhatóak, mostanra viszont a számítógépes hálózatok zavartalan működése már nemzetbiztonsági kérdéssé vált. Ezt bizonyították az Észtországot és illetve Grúziát ért 2007-es, illetve 2008-as számítógépes támadások. A tanácskozáson elhangzott, hogy a számítógépes hálózatok biztonsága nélkül már egyáltalán nem lehet biztonságról beszélni.
A részvevők szerint gondot jelent, hogy hiányzik a virtuális tér biztonságával kapcsolatos megfelelő jogi szabályozás, és nincsen általánosan elfogadott internetes "viselkedési kódex" sem.
Több előadó egyetértett: a számítógépes hálózatok biztonságának fokozásához - mivel globális, államhatárokat nem ismerő kihívásról van szó - elengedhetetlen a széles körű nemzetközi együttműködés. Egyes szakértők az Európai Unió és a NATO együttműködésének javítását szorgalmazták a számítógépes biztonság terén.
A magyar EU-elnökség háttéranyaga szerint a modern társadalmak nagyon sok tekintetben függnek a számítógépektől és a számítógépes rendszerektől: a közlekedés, a távközlés, a közművek vagy a közigazgatás működése elképzelhetetlen a megfelelő informatikai háttér nélkül. A polgári vagy katonai célú informatikai rendszerek zavartalan működése, a bennük tárolt adatok biztonsága – összefoglaló néven a cyber-biztonság – nemzetbiztonsági jelentőségű kérdés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:43 Elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film szereplője
- 19:42 A belga kormányfő feljelentést tett egy rádiós műsorvezető ellen, aki a 'levadászására' biztatta hallgatóit
- 19:37 Meteorológia: nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden a Dél-Dunántúlon
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06