Öt szabadalmat sértett meg az Apple
Szabadalmi perek: a HTC visszavág
A HTC szerint az Apple öt különböző, általuk bejegyzett szabadalmat sértett meg. A gyártó az ITC-hez fordult, miután amerikai versenytársa hasonló okból bejelentést tett a szervezetnél és beperelte a céget.
2010.05.17 11:22computerworld.huA HTC bejelentette, hogy öt bejegyzett szabadalmának megsértése miatt keresetet nyújtott be az Apple ellen az Egyesült Államok Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságához (International Trade Commission, ITC). A vállalat jogi lépése a legújabb hadmozdulat a két cég között dúló háborúskodásban, amelyet az Apple márciusban benyújtott, HTC elleni keresete robbantott ki: a szilikonvölgyi óriás nem kevesebb mint húsz szabadalmának megsértésével vádolta a tajvani gyártót.
A HTC nem részletezte, pontosan milyen technológiákat érintenek az állítólagos szabadalom-sértések, azt azonban közzétették, hogy indítványozták az ITC-nél az iPhone, iPad és iPod készülékek Egyesült Államokba történő behozatalának és árusításának betiltását. Miután az Apple márciusban beperelte a HTC-t, sok elemző úgy vélekedett, hogy a lépés nem is annyira a tajvani telefongyártó, mint inkább a Google ellen irányult. Annál is inkább, mivel a HTC telefonok többségén futó Android operációs rendszert a keresőcég szakemberei fejlesztették ki.
Tény, hogy az Apple, amely az iPhone piacra vezetésével néhány év alatt teljesen átformálta a mobilpiacot, jelentős konkurenst láthat az egyre népszerűbbé váló Androidban. Egy az NPD által kiadott, vitaindító elemzés szerint az elmúlt negyedévben már több androidos telefont adhattak el világszerte, mint iPhone-t - igaz, a jelentés nem annyira a tényleges piaci adatokra, mint inkább a felhasználók körében végzett felmérések adataira támaszkodik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06