Kínai betörők
Meghekkelték a magyar külügy számítógépes rendszerét
Különböző európai országok, köztük Magyarország külügyminisztériumának számítógépes rendszerébe is betörtek kínai hackerek.
2013.12.10 09:56MTIA Fireeye kiberbiztonsági cég szerint a Magyarország mellett Csehország, Portugália, Bulgária és Lettország külügyminisztériumait is érintő kibertámadások 2010-ben kezdődtek, és jelenleg is folynak - írta internetes oldalán a The International New York Times kedden.
A jelentés szerint nem állapítható meg, hogy a támadások a kínai kormányhoz köthetők-e, csupán az, hogy kínaiak az elkövetők. Ugyanakkor a lap azt írta, hogy biztonsági szakértők szerint a kínai kormány több hasonló korábbi támadásért tehető felelőssé.
Az cikkből az sem derült ki pontosan, hogy milyen információkhoz jutottak hozzá a hackerek. A Fireeye nyomozása szerint a támadók feltérképezték célpontjaik számítógépes rendszereit, és olyan felhasználók után kutattak, akiken keresztül fontos célpontok számítógépeihez tudnak hozzáférni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:17 David Copperfieldet szexuális visszaéléssel vádolják
- 20:24 Robbanás a szentpétervári katonai akadémiánál
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06