Vírus a rendszerben

Megfertőzték a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség számítógépeit

Rosszindulatú szoftverekkel fertőzték meg ismeretlenek a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) több számítógépét az elmúlt hónapokban.

2013.10.22 15:55MTI
Atomenergia-ellenes tüntetés Japánban

A kártevő programok a szervezet központjának közös helyiségeiben található számítógépeket fertőzték meg, amelyeket a NAÜ munkatársai és az oda érkező látogatók - jobbára tagállami delegációk - használnak.

A NAÜ közlése szerint a szervezet hálózatában tárolt adatok nem jutottak illetéktelenek kezébe, de a megfertőzött számítógépeket használók USB-meghajtóiról vélhetően történt adatlopás.

Serge Gas, a szervezet tájékoztatási igazgatója a Reuters brit hírügynökségnek megküldött e-mailjében azt is hozzátette, a NAÜ titkársága nem gondolja, hogy az USB-eszközök hordozták volna a kártékony programokat, de a szoftverek lehetséges eredetéről nem közölt információkat.

Nem ez az első eset, hogy informatikai támadások célkeresztjébe került a kényes nukleáris ügyekkel, egyebek között az iráni atomprogrammal is foglalkozó szervezet. Tavaly Izrael ellen kampányoló hekkerek a NAÜ egyik szerveréről ellopott adatokat tettek közzé az interneten, bár a szervezet szerint az illetők nem jutottak hozzá bizalmas információkhoz.

A Reuters arra is emlékeztetett, hogy tavaly - az Irán és a nyugati országok közti szembenállás mélyülésével párhuzamosan - növekedett a Teherán számlájára rótt kiberbűncselekmények száma. Többek között a Nyugattal szövetséges Szaúd-Arábiában és Katarban is súlyos támadások értek olaj- és gázipari cégeket és létesítményeket.

Az egyes nyugati országok szerint atomfegyver kifejlesztésére irányuló iráni nukleáris program már eddig is a kiberhadviselés egyik színtere volt. 2010-ben a Stuxnet nevű, rendkívül fejlett vírus támadott meg több ezer iráni számítógépet, lebénítva az urándúsító üzemben a centrifugákat üzemeltető számítógépes rendszert. Irán a támadás végrehajtásával az Egyesült Államokat, illetve Izraelt gyanúsítja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.