Virtuálisan fognak össze a bandák ellen

Terroristák közösségi hálózata az erőszak ellen

A Google támogatásával indítottak el jó útra tért szélsőségesek és áldozataik egy közösségi hálózatot annak érdekében, hogy megállítsák a fiatalok radikalizálódását, és küzdjenek a bandakultúra ellen.

2012.04.27 16:22Konrád - ma.hu

New Yorkban mutatták be - a Google Ideas-t valamint az Institute of Stratecig Dialouge-ot is soraiban tudó konzorcium által támogatott - az Against Violent Extremism (Az Erőszakos Szélsőség Ellen) nevű hálózatot, amin a korábbi szélsőségesek és támadásaik áldozatai oszthatják meg tapasztalataikat.

“A cél egy globális mozgalom megalapítása a szélsőségesség ellen” - mondta Sasha Havlicek, az ISA vezére. Az erőszakos cselekmények korábbi kiagyalói és a túlélők “komoly befolyással lehetnek a potenciális és a már aktív szélsőségesek eltérítésében az erőszak útjáról” - áll az AVE weboldalán.

A hálózat, amihez aktivisták, jogalkotók, vállalkozók és üzleti vezetők is csatlakoztak például olyan javaslatokkal ált elő, hogy korábbi pakisztáni szélsőségesek társalogjanak El salvadori bandatagokkal, miképpen szabhatnak gátat az erőszaknak.

A platform lehetővé teszi, hogy a szélsőségesek (Iszlámisták, fehér felsőbbrendűséget hirdetők) ellen harcoló csoportok kicseréljék tapasztalataikat. Az ötlet a tavalyi Google Ideas által Dublinban rendezett Summit Against Violent Extremism rendezvényen született ahol a cég agytrösztje úgy vélte “össze kell hívni az unorthodox vállalkozókat, hogy megvizsgálják, milyen szerepet játszhat a technológia az emberiség legnagyobb kihívásai elleni harcban”.

Robert Orell szerint - aki korábban egy fehér felsőbbrendűséget hirdető csoport tagja volt és ma egy anti-náci csoportot, az Exit Sweedent igazgat- fontos, hogy a világ minden tájáról csatlakozzanak az emberek. Az alapítók remélik, hogy egy év alatt legalább 500 felhasználó csatlakozik és a tagok száma legalább1000-re nő két éven belül. Szerda estére már 400 kapcsolat jött létre méghozzá 44 “jó útra tért” és 18 áldozat részvételével.

“Nagyon meglepődtünk milyen sokan akarnak együttműködni,” mondta el Yasmin Dolatabadi a Google Ideastól. Az oldal útmutatást ad miképpen kell vezetni egy jótékonysági csoportot, hogyan épül fel egy marketing kampány, hogy kell használni egy közösségi oldalt, miként lehet virtuális megbeszélést tartani vagy weboldalt építeni.

A felhasználók rövid videókat tölthetnek fel az AVE YouTube csatornájára, hogy beszélgetéseket kezdeményezzenek. Egy hálózati térkép megmutatja a Föld mely pontján találhatóak meg a felhasználók, akik beállíthatják, milyen információk jelenhetnek meg róluk.

A weboldal segítségével a szükséget szenvedők rátalálhatnak olyan szervezetekre, akik pénzt, időt és tapasztalatot tudnak nyújtani számukra. Az AVE által támogatott 20 projekt között megtalálható a Southern California Crossroads és a Tribeca Film Institute közös vállalkozása, aminek keretében a banda-életmódról készítenek rövid filmeket gyerekeknek, vagy az Eretz Shalom mozgalom, ami a zsidó-arab párbeszédet promotálja a Júdea és Szamaria bibliai földjén élők között.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.