Nincs amerikai ellenőrzés?
Beindult a GPS vetélytársa
Elkezdte működését a kínai műholdas navigációs rendszer.
2011.12.27 11:22MTIKorlátozottan elkezdte működését kedden a kínai műholdas navigációs rendszer, az amerikai ellenőrzés alatt álló Global Positioning System (GPS) vetélytársa - jelentette be egy kínai szóvivő. A Beidou Navigation Satellite System (BNSS) egyelőre Kínában és szűk környezetében működik.
Jövőre a rendszer hat további műholdját bocsátják fel, és fokozatosan kiterjesztik annak működését az ázsiai-csendes-óceáni térség legnagyobb részére - tette hozzá a BNSS szóvivője sajtóértekezletén. Eddig tíz műholdat bocsátottak fel, a legutóbbit december elején.
Kína 2000-ben kezdte el a rendszer kiépítését azzal a céllal, hogy függetlenné váljon az amerikai rendszertől. A BNSS-t 2020-ra építik ki teljesen a tervek szerint.
A BNSS összeilleszthető lesz a világ többi nagy műholdas navigációs rendszereivel, és együtt tud majd működni velük - mondta a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
- Horgászok a pácban - a vízimentőknek kellett értük menni
- Piros háromszögben áthúzott GPS-jel, mi az?
- Ezt nem fogja elfelejteni leállítani: indul a GPS-alapú parkolás
- MÁV: 50 millió forintba került GPS-tájékoztatás fejlesztése
- A GPS jövője
- Túlzott függésben a GPS-től: mi lesz, ha összeomlik a rendszer?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06