Elismerés a Sun vezetőinek
A Sun kulcsemberei az iparág forradalmárai között
Az eWEEK vezető szakmai folyóirat internetes portálján jelentette meg a tizenöt legmeghatározóbb, a nyílt forráskódú modellt képviselő üzletember listáját. Az összeállításban a Sun Microsystems két kulcsembere is szerepel.
2008.04.09 13:25ma.huEgyikük maga az elnök-vezérigazgató Jonathan Schwartz, másikuk a Sun által januárban felvásárolt MySQL AB korábbi vezetője, Marten Mickos, aki immár a Sun egyik alelnöke az adatbázis-csoport fejeként. Az eWEEK szerint a két szakembernek jelentős szerepe van a nyílt forráskódú szoftverek és technológiák elterjedésében és folyamatos fejlődésében.
Jonathan Schwartz vezetésével a Sun határozottan kiáll a nyílt közösségek mellett; a társaság meggyőződése, hogy rendkívüli kreatív energiát szabadít fel a hasonló gondolkodású emberek egymásra találása. A Sun 14 millió sornyi forráskóddal (köztük olyan, később szabvánnyá vált technológiákkal, mint az NFS), valamint több mint 1500 szabadalom megosztásával (az OpenSolaris kezdeményezés révén) járult hozzá ezekhez a mozgalmakhoz és a fejlesztői világközösség sikeréhez.
Marten Mickos a nyílt forráskódú világ egyik ikonjának számító MySQL elnök- vezérigazgatójaként a világ egyik leggyorsabban növekvő nyílt forráskódú adatbázisának fejlesztését felügyelte. A januári Sun akvizíciót követően a két vállalat közösen készül további sikerekre a mintegy 15 milliárd dolláros adatbázis-piacon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06