Több megyében risztást adtak ki

Ónos eső - szinte az egész országra kiterjesztették a figyelmeztetést

Csaknem az egész országra kiterjesztette korábban ónos eső miatt kiadott figyelmeztetését a meteorológiai szolgálat. Több déli megyében már a riasztást is kiadták.

2014.01.30 11:18MTI

Ezeken a területeken a következő órákban is ónos esőre kell készülni. Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye kivételével az egész országban érvényben van az ónos eső miatti figyelmeztetés.

Mint írták: délutánig az ország déli felében, majd ezt követően péntek éjfélig az Északi-Középhegység, az Alföld északi része és az északnyugati területek kivételével alakulhat ki időszakos, általában gyenge ónos eső, fagyott eső.

A dunántúli területeken és a középső országrészben lehet jellemzőbb az időnkénti ónos csapadék kialakulása, de jelentősebb mennyiségű csapadék nem valószínű.

A Dunántúl északnyugati, északi felében (az idő előrehaladtával egyre inkább csak északnyugaton), illetve kisebb eséllyel a nap első felében a középső országrészben, illetve az Északi-középhegység térségében kialakulhat időszakos havazás.

Péntek éjfélig a Dunántúl északi, nyugati felében általában 5 centiméter alatti, míg az Északi-középhegység térségében 2 centiméter alatti friss hó valószínű.

A fagypont alatt lévő összefüggő hótakaróval borított területeken a fokozatosan megerősödő délkeleti szél a nap második felétől (főként az éjszakai órákban, illetve a péntek napközben) helyenként (elsősorban Csongrád és Bács-Kiskun megye déli részén) hordhatja a havat - tették hozzá.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.