Poppy Morgan 170 filmben szerepelt
A kultúra fővárosa lett, mert ott nőtt fel a pornósztár
Ha a kultúra szót halljuk, aligha a pornófilmek lesznek azok, amelyek először eszünkbe jutnak róla. Márpedig épp ez volt az indoklás, amikor az angliai Hull városának ítélték a 2017-es Kultúra Fővárosa címet.
2013.12.03 09:29ma.huMég csak 30 éves, de már közel 170 film van mögötte, de ne kaland- vagy játékfilmekre gondoljanak: Poppy Morgan pornóban utazik. Számos díjat is nyert már a műfajban, az azonban még így is szokatlan, hogy szülővárosa, Hull épp neki köszönheti, hogy elnyerte a 2017-es kulturális főváros címet. Persze más színészeket is megemlítettek a pályázati anyagban, mint például Sir Tom Courtenayt és Maureen Lipmant, és nem tudni, ki mennyit nyomott a latban, de a bizottság döntése után számos bírálat érte a város pályázatát, mondván, Poppy Morgan teljesítményére nem biztos, hogy büszkének kellene lenni és épp emiatt hiba volt őt feltüntetni a listában.
A pályázat főbb elemei egy 10 ezer példányban megjelent kiadványban is olvashatók, ebben egy külön fejezetet szentelnek a filmes és tévés hírességeknek, melyben a pornósztárral együtt említik Joseph Ranket, "a brit filmipar alapító atyját" és Ronald Magillt, aki az Emmerdale című sorozatban Amost alakította. A kiadvány megtalálható Hull középületeiben, köztük a múzeumokban, turisztikai irodákban és a könyvtárakban is.
A városvezetők azonban nem érzik kínosnak a pornósztár említését, sőt! "Poppy Morgan egy elismert színésznő, akkor is, ha a felnőtt filmiparban tevékenykedik. 2006-ban elnyerte az év legjobb színésznője címet is a Brit Felnőtt Filmek és Televíziós Alkotások Díja versenyen" - magyarázta Nicola Baker, a pályázat összeállítóinak egyik tagja. "Ez a kiadvány nyilván nem arról szól, hogy mennyire nagyra tartjuk a pornót, sokkal inkább Hull sokszínűségét dicséri a kultúra és a szórakoztatás területén" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:02 Újabb műtéten esett át Robert Fico, állapota továbbra is súlyos
- 10:59 Moszkva kiutasítja a brit katonai attasét
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06