F1
Ayrton Sennára emlékeztek Imolában
Halálának huszadik évfordulóján Ayrton Sennára, a Forma-1 háromszoros világbajnokára emlékeztek szurkolók, családtagok, egykori és jelenlegi F1-es pilóták a tragédia helyszínén, Imolában.
2014.05.02 04:30MTIA többezres tömeg 14.17 órakor elnémulva emlékezett a klasszis brazil versenyzőre, aki az 1994-es San Marinó-i Nagydíjon lelte halálát.
A ceremóniát a pálya Tamburello-kanyarjában tartották, ott, ahol Senna 310 kilométeres óránkénti sebességgel a betonfalba csapódott. Az osztrák Roland Ratzenberger egy nappal korábban, az időmérőn szintén halálos balesetet szenvedett, rá is emlékeztek a jelenlévők.
Az eseményen ott volt többek között a volt csapattárs, az osztrák Gerhard Berger, a mostani pilóták közül pedig a spanyol Fernando Alonso és a finn Kimi Räikkönen.
"Azt hiszem, mindannyian egyetértünk abban, hogy minden idők legjobb autóversenyzője volt. Bár ez egy szomorú pillanat, mindannyian örülünk, hogy itt lehetünk, és emlékezhetünk Ayrtonra" - mondta Berger, akinek szavait hosszú taps kísérte.
Alonso, aki eddig kétszer ért a csúcsra a Forma-1-ben, 12 éves volt, amikor a tragédia történt.
"Sokunk számára példakép volt. Nem ismerhettem, nem versenyezhettem ellene, vannak itt olyanok, akik jobban ismerték. De látok itt sok gyereket is, tehát továbbra is hatással van sokak életére" - emlékezett a nagy elődre a spanyol pilóta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:36 Visszavonták a heves zivatarok veszélye miatt kiadott másodfokú riasztásokat
- 18:34 Drámaian megugrott a húsevő kór Japánban
- 17:26 26 éve eltűnt férfit találtak élve a szomszéd pincéjében
- 17:05 Másodfokú riasztást adtak ki zivatarok veszélye miatt Fejér és Pest vármegye egyes járásaira
- 16:48 KIM: a nemzetközi kutatási kiválóságot ösztönzi a megújított OTKA-program 19 milliárd forintos kerete
- 15:47 Harmincegy érmet szereztek a magyarok a szkander Európa-bajnokságon
- 14:47 Több mint ötmilliárd forintos beruházást hajtott végre Szombathelyen a Schaeffler
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06