"Tudni fogják, hogy mik az esélyeik"

Az utolsó szalmaszálat jelenti Alonsonak a Brit Nagydíj

Fernando Alonso, a Scuderia Ferrari kétszeres spanyol világbajnoka szerint Silverstone lesz az a helyszín ezen a hétvégén, ahol tudni fogják, hogy mik az esélyeik a folytatást illetően.

2011.07.08 08:45f1-live.hu

A Scuderia Ferrari az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat ezen a hétvégén a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) korlátozásainak köszönhetően. Egyelőre úgy tűnik, hogy az olasz istálló a legkevésbé érintett csapat ezen a területen, míg a Red Bull főtervezője, Adrian Newey elismerte, nagy csapást jelenthet számukra az, hogy a szövetség új szabályokat vezet be a következő futamtól kezdődően. Fernando Alonso bizakodó.

„Bizakodó vagyok, mert változhat a helyzet a bajnokságban és új elemekkel érkezünk meg a Brit Nagydíjra. Ezzel együtt az autónk sokat fejlődött az elmúlt pár versenyen, de Silverstone lesz a helyszín, ahol tudni fogjuk, hogy hol is állunk valójában. Silverstone-ban nagyon fontos az aerodinamika és a Pirelli kemény keverékeivel korábban gondjaink voltak, szóval érdekes lesz látni azt, hogy miként is alakul a helyzet.” – mondta Fernando Alonso.

„Silverstone-ban minden a sebességről szól, de az aerodinamika mellett nagyon fontos a felfüggesztés és a helyes beállítás is. Ezzel együtt az időjárás is közbeszólhat, de láthattuk Kanadában, hogy az autónk versenyképes ezen feltételek mellett.”

„Jó hangulatban érkezünk meg a helyszínre, miután Spanyolországban ott állhattunk a dobogón. Remek volt a honfitársak és a rajongók előtt ünnepelni.”

„A KERS használata érdekes lesz, és kihívásra számítok. Ez egy nehézséget jelent számunkra, miután nem sokat fékezünk a gyors pályán, de bízunk a rendszerünkben és abban, hogy nem lesz ezzel gondunk.”

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.