Stabilizálható a betegek állapota
Őssejtek segíthetnek a szklerózis multiplexeseken?
A görög Thesszaloniki Egyetem munkatársai őssejt-átültetést alkalmaztak igen gyorsan rosszabbodó állapotú szklerózis multiplexben szenvedő betegek gyógyításában.
2011.03.30 18:00medipress.huA szklerózis multiplex az idegrendszer egy igen súlyos degenerációval járó betegsége. Az ebben szenvedő betegek nagy része képtelen írni, beszélni, vagy járni, és sajnos jelenleg nem létezik hatékony gyógyító eljárás.
Az utóbbi időben történtek próbálkozások a célzott biológiai terápiára a Tysabri és a Gilenya nevű szerekkel, azonban ezek mérsékelt sikerrel jártak.
A Neurology március 22-i számában megjelent tanulmány, mely mintegy 15 évvel korábban kezdődött, olyan szklerózis multiplexben szenvedő betegekkel foglalkozott, akik őssejt-átültetésen vettek részt.
Ennek során a beteg csontvelőjét (mely immun- és vérsejteket is tartalmaz) kiirtják, majd a betegből kinyert őssejteket ültetnek be.
A beavatkozást követően öt évvel a tudósok a betegség stabilizálódásáról számoltak be az esetek mintegy 80 százalékában. A pozitív agyi változásokat a mágneses rezonancia is megerősítette. Most, 15 évvel később, megállapították, hogy a kezdeti 35 eset 25 százalékában stabil is maradt a betegség.
A hatás még jobb (44 százalék) volt azon esetekben, amikor a betegség kifejezetten agresszív formája alakult ki. Azonban a beavatkozás jelenleg drága, és a kockázat sem elhanyagolható. A transzplantáció szövődménye két esetben (6 százalék) halál volt.
Az eredményeket további vizsgálatok segítségével kellene megerősíteni, azonban a beavatkozással járó magas kockázat ezek kivitelezését megnehezíti. Emiatt aztán a jövőben még inkább az agresszív formában szenvedő szklerózis multiplexes betegek jönnek szóba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06