Újra vannak halottak
Újra felütötte a fejét a H1N1 Nagy-Britanniában
A tavalyi évben világjárványt okozó H1N1 influenzavírus Nagy-Britanniában ismét megjelent, és az utóbbi hat hétben 10 ember halálát okozta - közölték egészségügyi tisztségviselők.
2010.12.14 14:10napidoktor.huA brit egészségvédelmi hivatal (HPA) jelentése szerint a betegség által érintett mind a tíz személy 65 év alatti felnőtt volt, és a többségük más egészségügyi problémával is küszködött.
"Az elmúlt néhány hétben az országban emelkedett a H1N1-, illetve a B típusú influenzavírus által okozott megbetegedések száma" - mondta el John Watson professzor, a HPA légzőszervi megbetegedések osztályának vezetője.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2010 augusztusában jelentette be a H1N1 világjárvány végét. Az első ilyen influenzás eseteket 2009 márciusában jegyezték fel, és a WHO adatai szerint 18 450 ember, köztük sok terhes nő és fiatal halt meg a vírus miatt. Watson a The Independent című brit újságnak elmondta, hogy tavaly is, a járvány kitörésekor, Nagy-Britannia az elsők között számolt be a H1N1 vírus megjelenéséről.
A HPA közleménye szerint sokszor előfordul az, hogy egy pandémiás vírustörzs a leggyakoribb szezonális törzs lesz a következő influenzaszezonban, vagyis egyáltalán nem meglepő a H1N1 újbóli megjelenése.
Az egészségvédelmi hivatal egyik szóvivője elmondta: valóban egyre több influenzás megbetegedésről érkezik jelentés az ország minden pontjáról, de ez ilyenkor, a téli hónapokban teljesen normálisnak tekinthető.
Kapcsolódó írások:
- Természetes gyógymódok az influenza ellen
- Az influenzapénzből pótolnák a kórházak pluszkiadásait
- Gyógyfüvekkel az influenza ellen!
- A lakosság fele sem oltatná be magát influenza ellen
- Gyilkosabb kedvében térhet vissza az új influenza
- Új irányelvek a gyermekek influenzaoltásával kapcsolatban
- Megint a tavalyi influenza-elleni szert szúratnák
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06