Nem kell a tesókkal veszekedni...
Boldogabbak az egyke gyerekek
Az egyke gyerekek boldogabbak, mint azok, akiknek testvérekkel kell megküzdeniük szüleik figyelméért, derült ki egy új tanulmányból.
2010.11.26 17:45medipress.huAz egyik ok, amiért a testvér nélkül felnövő gyerekek magabiztosabbak és elégedettebbek, mert kimaradnak a „testvérháborúból”, mivel a gyerekek harmada arról számol be, hogy rendszeresen megveri a testvére. Ráadásul a testvérek gyakran lopnak is egymástól, és csúfolódnak.
Az adatok a brit Understanding Society (Megérteni a társadalmat), családi életet vizsgáló felmérésből származtak, mely 40 000 otthonban lakó 100 000 embert követett nyomon. Az eredmények a State of Nation című magazinban jelentek meg.
"A testvérekkel élők több mint fele (54 százalék) szenved el valamilyen bántalmazást otthon.” – mondta el Dieter Wolke professzor a Warwicki Egyetemről, aki a testvérrivalizálást kutatja. A kutató szerint a gyerekek közti feszültség kihathat a szülőkre is.
„Mesélik, hogy a veszekedő testvérek miatt a szülők is idegesek lesznek, néhányan egyszerűen egy idő után már meg sem kísérlik szétválasztani őket.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 OKF: kilenc vármegyében, csaknem ötvenezer hektáron gyérítik a szúnyogokat
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06