Hatékony természetes koreai gyógymód

Háromezer szívdobbanás az egészségért (x)

Mi lehet az az egészséggel kapcsolatos esemény, amelyre eljönnek Európa 10 nemzetéből, és Koreából, több mint háromezren?

2010.10.05 13:47

Háromezer-ötszáz ember szíve egyszerre dobbant az első magyar EGY SZÍV EGÉSZSÉG FESZTIVÁLON szeptember 25-én a budapesti Jégpalotában. Olyanoké, akik valamilyen betegséggel küzködtek és helyrejöttek egy természetes módszernek köszönhetően.

Beszámolót hallhattunk N. Kálmán (54 év, Mosonmagyaróvár)csodás javulásáról, aki 2002 óta szívproblémákkal küzködött, megjárta a budapesti kardiológiai intézetet is. Emellett gerinc és mozgásszervi problémái miatt erősebb és erősebb gyógyszereket kellett szednie, végül tolókocsira „ítélték”.

A komoly gyógyszerezés ellenére fájdalmaim nem szűntek, orvostól orvosig jártam, egyre rosszabb állapotba zuhanva.” – meséli. A kórházi kezelések kudarca után rátalált egy természetes koreai gyógymódra, amit otthon is lehet alkalmazni, és így 38 ingyenes próba után otthon 4 hónapig kezelte magát, s most már 8 év rokkantnyugdíját felváltva a Mosonmagyaróvár-Kimle településen polgármesterként, főállásban a közösség ügyeit képes intézni. E kelet-nyugati, technikába ágyazott gyógymódot alkalmazva felesége cukorbetegsége is javult.

Az ország másik végéből, Nyíregyházáról érkezett Gelsi István, 68 éves nyugdíjas a feleségével. „2008 október 03.-án közölte a főorvosom, hogy a bal tüdőmön 3db nagy daganat található méretük: 3,6 cm 2,5 cm 1,6 cm. A feleségemmel tudtuk, hogy ez mit jelent, és úgy döntöttünk, hogy nem adjuk fel. Egy koreai eredetű központról már hallottunk, és úgy gondoltuk, hogy a főorvos tiltása ellenére megpróbáljuk ezt a módszert, hiszen nincs veszíteni valónk.

Arra az elhatározásra jutottunk, hogy a teljes gyógyulásom érdekében haza visszük a készüléket. Így naponta kétszer használhattuk. Két hónapi használat után, vissza küldtek újra CT vizsgálatra és ugyanaz a főorvos közölte, hogy a 3 nagy daganatom nem látható. Eltűnt. 2010. február 22-én gyógyultnak nyilvánítottak
” – számolt be az egymás kezét szorító házaspár a színpadon.

Könnyek között mondta el történetét P. Dezsőné Márti néni Pécsről, aki krónikus agyvelőgyulladásban, jobb oldali bénulásban szenvedett, melldaganat műtéteken esett át (8alkalommal), csontritkulása, magas vérnyomása, szívritmus zavara, visszértágulata, és depressziója volt. „Bénulásom megszűnt. Könnyebben járok, sőt futok, amely már 35 éve nem volt lehetséges. Gyógyszereimet nemrégiben lecsökkentették”.

Dr. Erbszt András gerincspecialista is előadásában beszámolt arról, hogy a korábban említett módszert alkalmazva már néhány alkalom után 20-50%-kal kellett csökkenteni a fájdalomcsillapító gyógyszereket a magánklinikájára járó gerincbetegeknél.

Mivel lelkünk és testünk egészsége is nagyon fontos, s ehhez elengedhetetlen a vidám hangulat, ezt a hangualatot egy tradicionális koreai dobcsapat, a mosonmagyaróvári szederinda néptánccsoport és az érdi showszínház fantasztikus operettelőadása teremtett meg. De ehhez kellett az is, hogy 3500 ceragem-szív egységben, egyszerre dobbanjon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.