A nappali álmosság veszélyei

A rendszeresen elbóbiskolóknál nagyobb az infarktus és a szélütés kockázata

Négyszer nagyobb a szélütés esélye azoknál az idősebb embereknél, akik napközben gyakran elbóbiskolnak - mutatták ki amerikai kutatók.

2008.02.23 16:21MTI

Azt is megállapították, hogy a rendszeresen elbóbiskolóknál nagyobb az infarktus és egyéb szív-érrendszeri betegségek kockázata is. A kutatók számára meglepő volt, hogy a ritkábban elbóbiskolóknál is nagyobb a szív-érrendszeri katasztrófák kockázata, méghozzá két és félszeres. A kutatás során több mint kétezer embert vizsgáltak meg, akiknek az átlagéletkora 73 év volt.

Azt vizsgálták, hogy bizonyos helyzetekben, így tévénézés, ebéd utáni üldögélés közben vagy az autóvezetést megszakítva az alanyok milyen gyakran alszanak el. Az eredményekről az Amerikai Stroke-kutatási Szövetség New Orleansban tartott legutóbbi konferenciáján számoltak be. Korábbi kutatásokkal azt mutatták ki, hogy az alvási apnoéban szenvedőknél, vagyis azoknál akiknek alvás közben rövid időre leáll a légzésük, szintén nagyobb a szélutés kockázata, és hogy ez a rendellenesség nappali álmosságot okoz.

Egyelőre nem világos a kutatók számára, hogy mi a nappali álmosság oka, és hogy összefüggésben áll-e az alvási apnoéval. Az Egyesült Államokban évente 780 ezer ember szenved el agyvérzést, és mintegy 150 ezren halnak bele.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.