Fontos a napi 6-8 óra alvás

A túl rövid alvás is hajlamosít cukorbetegségre

A Columbia Egyetem kutatói nemrég felfedezték, hogy a cukorbetegségre leginkább hajlamosító alacsony fizikai aktivitás és a túlzott szénhidrátfogyasztás mellett a nem megfelelő mennyiségű alvás is komoly rizikófaktor.

2007.12.19 18:00medipress.hu

Dr. James E. Gangwish munkatársaival egy tíz éves megfigyelési időszak alatt közel kilencezer résztvevő segítségével kereste a lehetséges összefüggést a túlzottan kevés vagy túlzottan sok alvás és a cukorbetegség kialakulása között. A vizsgálatban résztvevő 32 és 86 év közötti önkéntesek esetében azok között alakult ki nagyobb arányban a cukorbetegség, akik legfeljebb öt órát, valamint akik legalább kilenc órát aludtak naponta. A kapott különbség nem függött többek között az átlagosan végzett fizikai munkától, az életkortól, az iskolázottságtól, kövérségtől vagy korábbi magas vérnyomástól.

Úgy véljük, hogy a túl rövid alvás a szervezet egészére gyakorolt hatásai révén fokozza a cukorbetegség kialakulásának esélyét. Alvásmegvonás esetén ugyanis a szervezet rosszabbul reagál a cukorterhelésre, valamint relatív érzéketlenséget okoz az inzulinnal szemben részben a szimpatikus idegrendszer fokozott aktivitása, részben pedig az inzulin ellen ható hormonok, például a kortizol szintjének emelkedése miatt. Ha ezek a hatások tartósan túlzott terhet rónak a hasnyálmirigyre, az előbb-utóbb a vércukor háztartás végleges felborulásához és cukorbetegség kialakulásához vezet. Arra azonban még nincs egyértelmű magyarázatunk, hogy a túl sok alvás hogyan okoz cukorbetegséget, bár az ilyenkor kompenzációként bekövetkező alvásminőség romlás magyarázatként szolgálhat.” – fejtette ki Dr. Gangwish.

Ha csak néhány napra lecsökkentjük az alvás mennyiségét négy órára, már felborulhat a glukóz anyagcseréje, mely hosszabb távon cukorbetegség kialakulásához vezet. Azonban nemcsak az alvás hossza, hanem annak minősége is fontos, ugyanis olyan alvászavarok, melyek a természetes alvást megzavarják, például az alvási apnoe szindróma, szintén növelik a cukorbetegség kialakulásának esélyét” – magyarázta Dr. Lawrence Epstein, az Amerikai Alvástudományi Akadémia korábbi elnöke. Általánosságban azonban elmondható, hogy a felnőtteknek naponta hét-nyolc órát kell aludniuk minden nap, hogy kipihentek legyenek, míg a tinédzsereknek ehhez napi kilenc óra, kisiskolás gyerekeknek tíz-tizenegy, óvodáskorúaknak pedig tizenegy-tizenhárom óra alvás szükséges éjszakánként. 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.