Segít a viselkedésterápia
Már másfél évesen eredményesen kezelhető az autizmus
Másfél-három éves autista gyerekek kis csoportjánál a tünetek jelentős javulását érték el két éven át tartó viselkedésterápiával - közölték amerikai kutatók.
2009.11.30 16:11MTIA 18 és 30 hónapos kor közötti gyerekeket véletlenszerűen választották ki a Washingtoni Egyetem kutatói a terápiára. A csoportban heti öt napon át négyórás foglalkozásokat tartottak, ráadásul a szülők is legalább heti öt órát foglalkoztak a gyerekekkel.
A viselkedésterápiában részesülő gyerekek intelligenciahányadosa két év elteltével átlagosan 18 pontot emelkedett, miközben a többieké csak 7 pontot. Nyelvi készségük is jelentősen javult. A terápiás csoportban lévő gyerekek 30 százalékánál az autizmus kevésbé súlyos formáját állapították meg a kezelési periódus végén, míg a kontrollcsoportban csupán öt százalék volt ez az arány.
Kapcsolódó írások:
- Agyi elváltozást találtak az autizmus hátterében
- Kimutathatja az autizmust a nyálteszt
- Összefüggések az autizmus, és születés körülményei között?
- Nem találtak összefüggést az autizmus és a védőoltás között
- Egyre több gyerek szed antipszichotikumot
- Ormányos segítség autistáknak
- Újabb genetikai elváltozás az autizmus hátterében
- Ma van az autizmus világnapja
- Az autizmus eredete: az anya ellenanyagot termel a magzat agya ellen
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:40 Újabb adót vezet be a kormány július 1-jétől, sokakat érint a változás
- 11:37 Áttörést értek el az endometriózis kutatásában ausztrál tudósok
- 11:33 Elfogták a tengelici gyilkosság gyanúsítottját
- 10:27 Tűz egy somogyszobi állattartó telepen, mintegy ezer sertés elpusztult
- 9:25 Az amerikai Képviselőház elfogadta az államadósság-korlát emeléséről szóló törvényt
- 8:08 Európa-liga - Mourinho a bírót okolja, de büszke a csapatára
- 7:57 Európa-liga - A Sevilla hetedszer is megnyerte a döntőt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06