Idővel szerelem is lehet belőle

Gyermekházasságok: Tabu vagy félreértés?

A gyermekházasság fogalma rendkívül összetett, és valószínűleg egy kis félreértés övezi. Itt a szülők döntik el, kivel kössön házasságot a gyerekük. Nem állíthatjuk, hogy ezekben a társadalmakban nem létezik szerelem, csupán a házasság és a szerelem különböző fogalmak.

2009.09.10 12:16National Geographic
nyomtatásKinyomtatom
beszélj rólaFórumozok róla
+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméretbetűméret

Amióta Ádám feláldozta egyik bordáját Éváért , és amióta Ráma király elnyerte Szíta kezét, az emberek azt a valakit keresik, aki teljessé teheti életüket.

De minden társadalomnak saját házasság-fogalma van.

Amit az egyik társadalom szent szövetségnek tekint, egy másik profánnak tart.

A házasság fogalmának nincs egyetemes, mindenre kiterjedő meghatározása.

A felnőttkorban kötendő, de előre elrendezett házasság sok kultúrában elfogadott. A gyermekházasság azonban egyre ritkább.

A kormányok sok helyen tiltják, azzal az indokkal, hogy ez károsítja a gyermekek fejlődését.

Az indiai törvények szerint a lányoknak a házasságkötéshez 18 éves, a fiúknak pedig 21 esztendős korukig kell várniuk.

De még így is évente mintegy ötvenezer indiai gyermek köt házasságot.

A törvénynek kevés befolyása van az efféle házasságokra.

A városokban a kormányrendeletek érvényesülnek, de a falvakban az idősebbek diktálják a törvényt: itt a hagyomány a fontos.

Raju a egy kis faluban lakik Indiában. Amikor szomszédjukban esküvő készülődik, ős is segít a szertartási oltár építésében.

Raju is fiatalon házasodott, de neki ezzel a gyakorlattal szemben fenntartásai vannak.

„Amikor gyermekesküvőkre megyek, nagyon különösen érzem magam. Olyanok, mint a kecskegidák, akiket a vágóhídra vezetnek” – mondja.

Raju 21 éves létére már hét éve házasember.

„Én 13 éves voltam, a feleségem 12. Sohasem láttam a lányt, a falujában sem jártam. Azt sem tudtuk, mi is az a házasság. Szüleink elrendezték az esküvőnket, mi pedig összeházasodtunk” – emlékszik vissza.

Kétségei ellenére Raju nem szeretné kedvét szegni a szomszédainak.

E háromnapos mulatozás lebonyolításához a szülőknek minden elképzelhető segítségre szükségük van.

Az asszonyok a konyhában folyamatosan táplálják a tüzet.

A család szerény anyagi körülményei ellenére mintegy ötszáz vendégre számítanak.

A menyasszony családjának rengeteg teendője van, magának a menyasszonynak kevés.

A menyasszony apja, akinek két lány van, nem teheti meg, hogy lányai számára két külön esküvőt rendezzen.

A szertartások összevonásával a falusi hagyományokat követi. Boldog, hogy ezzel a költségeket egy füst alatt megúszhatja.

Mint ahogy sorstársaik a világ más tájain, itt is a szülők hoznak döntést gyermekeik érdekében. Csakhogy ők arról döntenek, kivel házasodjon a gyermekük.

A nyugati társadalomban szintén intenzíven alakítják a gyermekek tanulmányi, szakmai és közösségi életét.

Mi azzal a meggyőződéssel cselekszünk így, hogy a felnőttek mindezt jobban tudják a gyerekeknél.

A gyermekesküvő ehhez hasonló, a gyermekek javára történő döntéshozatal.

Indiában egy beházasodásra érdemes jó család felkutatása olyan, mint egy jó iskola felderítése. A szülők korán kezdik, és hosszasan, kitartóan keresnek.

Ez a keresgélés az otthon közelében fejeződött be: a vőlegények, Rohit és Sanju a szomszédságban laknak. A házasság kérdéséről egyformán vélekednek: a házasság két ember együttélését jelenti, hogy egymásról és a házról gondoskodjanak.

A két fiú biztos benne, hogy néhány nap múlva képes lesz mindent kézben tartani. Az itteni gyerekek elfogadják ezeket az intézkedéseket.

Ez az életútjuk. Az indiai kultúra ösztönzi az elrendezett esküvőket, és nem valószínű, hogy bármely külső erő változtathatna ezen.

Születésünktől fogva génjeink parancsára követjük saját kultúránkat.

Csecsemőkorunktól különböző viselkedési módokat tanulunk, amely meghatározza a világgal szembeni elvárásainkat.

A világ problémáinak jelentős részét az okozza, hogy saját értékrendszerünket kizárólagosan helyesnek gondoljuk, amit mindenkinek követnie kéne.

Itt kevés felnőtt választotta ki maga a saját párját.

Raju ezt igazságtalannak tartja: „Gyermekkorunktól minden boldogságot megadnak nekünk, amire csak szükségünk van. A végső, legfontosabb sorskérdésben azonban a megkérdezésünk nélkül döntenek. Nekünk is vannak álmaink, vágyaink és ezek beteljesületlenek maradnak.”

Míg az európaiak az esküvőket fehérben kedvelik, a kínaiak pedig a piros színt választották, Indiában a sárga jelképezi a szepőtelenséget.

Az indiaiak rendkívül nagyra becsülik a szüzességet, ezért a szülők gyermekeiket még nemi érésük előtt akarják megházasítani.

A mátkapárt kurkuma-krémmel kenik be. A fiú még szűz, ezért végzik ezt a szertartást. A házasembereknél ezt már nem végzik el.

Ha a vőlegény újranősült volna, elhagyták volna ezt a rituálét.

Csak egyszer az életben esik át ezen az ember.

A lányos háznál az előttük álló változásokon merengenek. Mint minden kultúrában, a szülők itt is keserédesnek érzik az esküvő napját.

Kicsi koruk óta nevelték őket, akik most valaki mássá válnak, belőlük pedig csupán két magára hagyott öregember lesz. A szülők remélik, hogy a gyerekek küzdeni fognak azért, hogy együtt legyenek boldogok.

A szülők azért házasítják meg a gyermekeiket, hogy egész életükben boldogan élhessenek.

Az éj közeledtével fokozódik az izgalom. A vőlegények házánál tömeg gyűlik össze. A gyermekházasság hivatalos tiltása ellenére itt senki sem aggódik amiatt, hogy letartóztatják.

A hatóságok ugyanis ritkán érvényesítik a törvényt.

A menyasszonyokat kitüntetett figyelem övezi az ősi, egyúttal bonyolult öltöztetési szertartás során. Lent az utcán hömpölyög a tömeg.

A táncosoknak három órába telik a vőlegények és a menyasszonyok házai közti nem egészen négyszáz méter megtétele.

Éjfélre jár, mire a kíséret megérkezik. Ilyen hosszas várakozás után a lányok már kimerültek.

A vőlegények kint várakoznak, a tömeg szüntelenül áramlik.

Az egyik menyasszony nem tudja visszatartani a könnyeit, a háromnapos kérlelhetetlen szertartás kimerítette. Most azonban nincs idő a menyasszony vigasztalására, így az zokog, miközben az oltárhoz vezetik. Végül éjfél után elkezdődik a szertartás.

Rövid életszakasz és hosszú előkészület vezetett el eddig a pillanatig, az egész életre szóló kötelékig. A piros púder megpecsételi a házasságot.

A lányok ezt naponta fogják viselni, eskütételük egyfajta nyilvános jelképeként. Ágyba készülnek. De nem együtt, legalábbis amíg idősebbek nem lesznek.

Az éjszakai ünnepség csupán a vendégek kiváltsága.

Az ifjú házasok nem élnek együtt, amíg a menyasszony be nem tölti a tizenhatodik évét. Várni kell addig, amíg a gyermek el nem ér egy bizonyos fokú érettséget, és csak ezután teljesítheti a házassági kötelességeket.

Nem arról van tehát szó, hogy kilencéves korban megházasítják a gyermekeiket, aztán pedig odavetik a férj otthonába, vagy más efféle szokásról.

Ez enged még számukra néhány évnyi gyermekkort.

A különböző kultúrák rendkívül eltérően ítélik meg a szerelmet is.

Az egyik – meglehetősen szilárd szemlélet szerint – a szerelem ugyanolyan egyetemes emberi érzés, mint a félelem, a harag, a boldogság vagy a szomorúság.

Tehát ott, ahol él az előre elrendezett házasság szokása, az emberek vagy azt várják, hogy a szerelem a házasság kezdete után bontakozik ki, és nem a házasság forrása. Vagy a szerelemet lekicsinylően gyerekes érzelemnek nevezik.

Itt a házasság megelőzi a szerelmet, melyet a gyerekeknek saját módjuk szerint kell valóra váltaniuk. De lehet, hogy ez így könnyebb.

Mi itt a nyugati kultúrában irdatlan problémákba bonyolódunk a szerelemmel. Összekeverjük a szexszel, a vággyal, a pénzzel, és így nehéz elkülöníteni, mit is értünk szerelmen. Amikor pedig igaz szerelemről beszélünk, mindannyiunknak más-más fogalma van erről.

A három napos esküvő viszontagságai után mind a négyen hazatérhetnek, hogy még egy ideig gyermekek maradhassanak.

A párválasztás kérdését a különböző kultúrák gyökeresen eltérő módon ítélik meg világszerte. Ahol a szabad akarat összekapcsolódik a romantikával, a megfelelő társ megtalálása nem könnyű.

Az előre elrendezett házasságok a probléma megoldását a szülőkre hárítják. A párválasztás terhe, vagy hogy biztosan dönthessünk a házassági szándékról, a szülők segítségével történik, nem magunkra utaltan.

Azok a kultúrák, amelyek a romantikus szerelemre alapozzák a házasságokat, talán nehezen fogadják el ezeket a házasságkötéseket.

Mint a legtöbb társadalomban, a házasság Indiában is egy közösség megalapozását jelenti, amely azon a reményen alapszik, amit a szülők ismernek a legjobban. A házasság megkötése után a párnak meg kell szeretnie egymást. Fokozatosan alakul ki az egymáshoz tartozás érzése.

Bár nem szólhatott bele menyasszonya kiválasztásába, Raju sikeresnek ítéli a házasságát: „Különösen a gyerekek megszületése után érezzük úgy, hogy ez jobb, mint a korábbi életünk. Én legalábbis úgy érzem, hogy ez boldogabb a korábbi életemnél.”

Indiában a gyermekházassággal elkezdődik egy kötődési folyamat, amely szerelem kialakulásához is vezethet.

Kapcsolódó írások:

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.