Nem minden házasság tesz jót az egészségnek

Jó dolog a házasság?

A szakember szerint a gyermekek egészsége szempontjából szerencsésebb lenne, ha sorozatos rossz párkapcsolatok helyett a nők inkább az egyedüllétet választanák.

2009.09.10 10:38medipress.hu

Az Egyesült Államokban 2006 óta évente 150 millió dollárt költenek a házasságot népszerűsítésére. Hirdetőtáblákon, buszokon, a rádióban és a televízióban jelennek meg családi jeleneteket ábrázoló képek olyan kommentárokkal, mint például „A házas emberek jobban keresnek, és többet spórolnak”, vagy „A házasságban élők egészségesebbek.”

Ezek a kijelentések azonban nemcsak, hogy túlzóak és hamisak, akár károsak is lehetnek –figyelmeztet Christopher Wanjek, a LiveScience portál publicisztája. A szociológusok persze nem házasságellenesek, mindössze a téma összetettségére hívják fel a figyelmet rendszeresen a Journal of Health and Social Behavior (JHSB) folyóiratban. A házasságot dicsőítők előszeretettel hivatkoznak ezekre az írásokra annak ellenére, hogy valójában meglehetősen kevéssé támasztják alá kijelentéseiket. Például az 1999. márciusi számban megjelenő tanulmány arról számol be, hogy a gyermeküket egyedül nevelő anyák rosszabbnak tartják gyermekük egészségét, mint a kapcsolatban élők.

A kutatásban azonban egyrészt nem mérték fel a gyermekek valós egészségi állapotát, másrészt nem vonták le azt a következtetést, hogy a házasság értékesebb lenne, mint az együttélés. Valójában az a konklúzió vonható le inkább a tanulmányból, hogya rossz anyagi helyzet sokkal veszélyesebb az egészségre nézve. Egy másik folyóirat, a Demography egyik cikkében beszámol arról, hogy ha a férj fizikailag, érzelmileg és anyagilag nagyon igénybe veszi a családot, akkor nő a válás után magasabb életszínvonalat ér el – ez történik az esetek 20 százalékában. Megint más tanulmányok a válás káros hatásait taglalják.

Az bizonyos, hogy a házasság nem működik mindig annyira jól, és nem jelent nagyobb törődést a gyermekeknek: a hasonló iskolázottságú és anyagi helyzetű, gyermeküket egyedül nevelő, illetve házas nők ugyanannyi időt töltenek el gyermekükkel. A „Nős férfiak jobban keresnek” jelszót a kampány az Economic Inquiry egy olyan cikkéből ragadta ki, ami pont, hogy cáfolja ezt a hamis állítást.

A házasságot népszerűsítő kampány által figyelembe nem vett cikkek egyenesen leszögezik, hogy nem minden házasság tesz jót az egészségnek, illetve nem mindenkinek jelenti a legjobb döntést. Az ok-okozati viszony téves használata sok félreértést szül. Például a magasabb társadalmi helyzetűek egészségesebbek, és nagyobb arányban élnek házasságban - de ez nem jelenti azt, hogy a házasság miatt egészségesek, illetve jómódúak.

A szociológus Andrew Cherlin idén megjelent könyve némileg rendet tesz a témában. Leszögezi, hogy a házasság működőképes lehet, de ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek mindenáron a házasságra kéne törekedni. Kimutatja, hogy az USÁ - ban nagyobb a házasságok, az újraházasodások, a válások és a rövidtávú együttélések száma, mint más fejlett országokban. A szakember szerint a gyermekek egészsége szempontjából szerencsésebb lenne, ha sorozatos rossz párkapcsolatok helyett a nők inkább az egyedüllétet választanák.

"A házasság tehát azoknál működik leginkább, akiknél nem a rossz párkapcsolatokat és a csúnya szakításokat jelentik. Jó dolog leegyszerűsíteni az üzeneteket, de a fiatalokban hamis reményeket táplálni a házassággal kapcsolatban inkább káros, mint hasznos" – összegzi véleményét Wanjek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.