A hölgyek egyedül jobban bírnak...
A nők rosszabbul alszanak férfiak mellett
Bár a nők vágynak rá, hogy a szeretett férfi mellett hajtsák álomra a fejüket, valójában azonban rosszabbul alszanak a partnerük mellett, mint külön ágyban.
2008.02.09 19:52ideal.huEz derült ki nemrég egy tanulmányból, ami az amerikai Alvás és bioritmus című folyóiratban jelent meg. Osztrák és ausztrál kutatók is kiderítették, hogy ha egy pár együtt alszik, a férfiak álma zavartalanabb, mint a nőké. A teszthez tíz, egymás mellett elkötelezett, 21 és 31 év közötti párt kértek meg arra, hogy viseljenek egy aktigráfnak nevezett eszközt a csuklójukon otthon alvás közben.
A karórára emlékeztető szenzor figyeli az alvás alatti mozgást, és rögzíti az alvás és az ébrenlét szakaszait. Kiderült, hogy amikor a nők a párjuk mellett alszanak, alvásuk sokkal töredezettebb, mint amikor egyedül alszanak. A férfiak viszont párjuk mellett alszanak jobban, mint egyedül. A nők közös ágyban előforduló alvászavarainak egyik oka az, hogy a férfiak jelentős része horkol, a másik viszont a két nem agyműködése közötti különbség.
A párkapcsolatban vagy családban élő nőknek ősidők óta többször fel kell kelniük éjszakánként kisbabájukhoz. A férfiak ellenben a felmérések szerint jobban függenek a szoros kapcsolatoktól, mint ahogy azt bevallják. Ezek után nem csoda, hogy több pár alszik külön, mint azt gondolnánk: az Egyesült Államokban például a párok 23%-a, Kanadában 34%-a. Idősebb párokat vizsgálatakor, megbízhatatlanabb lett volna az eredmény, mert a férfiak horkolása idővel súlyosbodik, és különféle betegségek is zavarhatják az alvást mindkét nemnél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:21 Vádat emeltek egy nő ellen, aki megkéselte élettársát Somogyban
- 8:16 BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06