A fogyás a remény a PCOS-ben szenvedőknek
A túlsúlyos nők kis mértékű fogyása fokozza a termékenységet
Már kis mértékű fogyás is növeli az elhízott nők termékenységi esélyeit - állítja egy tanulmány.
2009.07.01 12:46MTIKutatók három hónapon át vizsgáltak 40 túlsúlyos nőt, akinek nem volt peteérése. Megállapították, hogy testsúlyuk csupán 5 százalékos csökkenése 19 százalékkal növelte méhük vérellátását. A jobb keringés pedig segíti a peték kiszabadulását a petefészkekből és a magzat megtapadását a méhben - olvasható a tanulmányról beszámoló BBC NEWS online kiadásában.
A kísérletben résztvevő, többnyire policisztás petefészek szindrómával (PCOS) élő nők átlagosan 29 év körüliek voltak. Gyógyszerek segítségével 12 hét alatt sikerült leadniuk testsúlyuk 5 százalékát. A kutatók egy előző munkájuk során arra a következtetésre jutottak, hogy már a kis súlyvesztés is 30-40 százalékkal nagyobb esélyt jelent a normális peteéréshez a pácienseknél. A mostani volt azonban az első tanulmány, amely azt is vizsgálta, hogy a mennyiben befolyásolja a folyamatot a vérkeringés.
A kutatók leírása szerint a vérkeringés olyan kapcsolóként szolgál, amely valósággal "begyújtja" a petefészkeket. Ráadásul csökkenti a PCOS-páciensekre jellemző magas tesztoszteron - férfi hormon - szintet is, ami szintén növeli a természetes fogantatást. Az eredmények felvetik annak lehetőségét, hogy érdemes megvizsgálni, vajon a méh vérkeringését javító gyógyszerek segítenek-e a termékennyé válásban.
Daghni Rajasingam, a Szülészek és Nőgyógyászok Királyi Kollégiumának szóvivője elmondta, hogy az eredmények nagyon érdekesek, de az továbbra is kérdéses, vajon a jobb vérkeringés végül együtt jár-e sikeres terhességgel. Hangsúlyozta, hogy a meddőség csupán egyike azoknak a problémáknak, amelyekkel a gyermekáldásra vágyó elhízott nőknek szembe kell nézniük. Még ha sikerül is teherbe esniük, a komplikációk és az idő előtti szülés kockázata sokkal nagyobb náluk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06