Olcsó, de ellenőrizetlen?

A közösségi étkeztetés fonákja: csak a fasírt, csak a főzelék?

Egészségesen, ízletesen, esztétikusan, olcsón. Ennyi követelménynek nem könnyű eleget tenni, de ennél még többet is kívánnak a korszerű, modern közösségi étkezetéstől, akik kívülről szemlélik, és nem fukarkodnak jó tanácsokkal. A közösségi étkeztetés kedvenc témája a táplálkozási szakembernek, pedagógusnak, szülőnek egyaránt.

2009.04.21 15:07MTI

Teljesíthető-e - legalább részben - valamennyi óhaj? - erről beszélgettünk Román Péterrel, a Magyar Vendéglátó-szövetség alelnökével, aki mellesleg az egyik legrégebben működő közétkeztető cég, a Junior Vendéglátó Zrt. elnöke is.

- Cégünk, ahogy neve is jelzi, főként gyerekeket lát el étellel. Korábban és most is. Ma már sok versenytárssal szerepelünk a piacon. Már nem csak az óvodákban, iskolákban veszik igénybe a közétkeztetést, sokan otthonra is rendelnek ételt, divat lett a házhoz szállítás. Főként a 80-as évektől nőtt meg az ebben az üzletágban tevékenykedők száma, amikor a nagyvállalatok sorra kezdtek megszűnni saját konyhájukkal együtt.

Néhány cég - fölismerve az így keletkezett "üzleti rést" - rácsapott a lehetőségre. Ma ott tartunk, hogy az országnak szinte minden megyei jogú városában működik az étel házhoz szállítása, a fővárosban jó néhány cég foglalkozik vele.

A Junior abban egyedülálló, hogy az egyetlen tisztán magyar érdekeltség, a volt dolgozók vették meg és működtetik tovább - tudatta az elnök.
- A közösségi étkeztetésnek sokféle formája létezik, hiszen a gyermekétkeztetésen kívül ide tartozik - többek között - az időskorúak ellátása, a munkahelyeké, kórházaké, börtönöké is többek közt. Elképzelhető, hogy mint egy nagy családban, itt is ahány ember annyiféle az ízlés, az igény. Ezeket mind kielégíteni lehetetlen.

- De nem is ez a legnagyobb gond számunkra
- állítja a tapasztalt vezető. - Mára óriási árverseny alakult ki, és a cégek közbeszerzési eljárás keretében pályázhatnak, az önkormányzatok és intézmények pedig a legalacsonyabb ár alapján választanak. Ez a gyakorlat pedig feloldhatatlan ellentéteket szül, kivált a gyermekélelmezés területén, ahol mennyiséget és minőséget is szigorú szabályok szerint kellene adni. Csakhogy ilyen elfogadott szabályok nem léteznek!

Senki nem tudja hitelt érdemlően meghatározni, hogy a legalacsonyabb ár fejében mi az a minimum, amelyet az ételszállítóknak biztosítani kell. Irányelvek léteznek ugyan, de mivel ételről van szó, az irányelv gyakorlatilag nem követhető, megszegése nemigen bizonyítható. Az persze gyakran elhangzik, hogy sok gyerek csak az intézményekben jut főtt ételhez, meg hogy az egészséges táplálkozásnak mik a kellékei, hogy szorgalmazni kell a reformétkeztetést, emellett nem csak jóllakatni kell a fiatalokat, hanem valamilyen étkezési szokásnormát is fel kell mutatni nekik, amit majd felnőttként követni tudnak a saját családjukban. Az ideális valóban az lenne, ha alma meg zöldségautomaták kínálnák a finomságokat az iskolák folyosóján, meg növényi magokat, egészséges italokat, vitamindús kiegészítőket kapnának, de a mai árak mellett ez a kívánság nincs szinkronban a lehetőségekkel.

- A közösségi étkeztetés így sem olcsó...

- A szülők fizetik 60 százalékát, az önkormányzatok 40 százalékot adnak hozzá. Egy hónapra előre kell fizetni, mi viszont rendre késve kapjuk meg a pénzt, tehát gyakorlatilag megelőlegezzük az intézmények számára az ételt. A gyerekeknek valóban minden körülmények között a fejlődését elősegítő minőségi táplálékra lenne szüksége, mi azt szoktuk mondani, hogy az az étel a legdrágább, amely a szemétben landol. És a közösségi étkezés sokkal tágabb fogalom, mint a tányér tartalma. Jelenti a hozzá tartozó étkezési kultúrát, a személyzet figyelmét, az eszközök épségét, tisztaságát, az élelmiszerbiztonságot, a higiéniát - figyelmeztet Román Péter.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.