Több hónapja vizsgálták a boldogságot

A család és a barátok a boldogságunk titka

Szeptember óta vizsgálták, mi az emberek boldogságának a titka, a két legfőbb tényezőnek pedig nem meglepő módon a családot és a barátokat hozta ki a vizsgálat. De mi számít még, hogy jobban érezzük magunkat?

2014.02.11 14:32ma.hu

Szeptemberben indult útnak az a nagyszabású országos teszt, ami az emberek boldogságszintjét hivatott felmérni. A felmérés átfogó eredményei a márciusi Alvás Világnapja alkalmával kerülnek nyilvánosságra, addig is pár érdekesség az előzetes kiértékelésből, hogy láthassuk, mennyire, és mitől tudjuk jól érezni magunkat!

Még a legnehezebb periódusokban is található olyan dolog, esemény, körülmény, ami boldoggá tehet bennünket. A boldogság iránti vágyat a boldogságnak kellene felváltania és egyéni érdekünkké válnia a boldogság keresésének. Ezt sok tényező alakítja, befolyásolja, melyekből bárki többet fel tud sorolni akár önmaga példáján keresztül, de közvetlen környezetében élő rokonain, ismerősein keresztül is.

A kérdés, hogy amikor a körülmények nem tudnak megváltozni, vagy lassan változtathatók / változnak csak meg, akkor van-e arra lehetőség, hogy az egyén enyhébb vagy súlyosabb állapota megállítható legyen, esetleg visszafordítható, vagy teljesen egészségessé tehető? A tesztet kitöltők eredménye rávilágít arra, melyik az az életterület, az a tevékenység, vagy mindennapi apróság, ami személyes örömet okoz, és mire érdemes jobban odafigyelni, hogy a boldogság és elégedettség érzet mindennap fenntartható legyen.

A teszt azt hivatott alátámasztani, hogy a „depressziósnak” bélyegzett magyar társadalom is megtalálhatja személyes apró örömeit és azokat a pozitív területeket az életében, amire érdemes odafigyelni a hangulat javítása és a lelki harmónia megóvása érdekében.

Fotó: freedigitalphotos.net

Az OBT 2013 szeptemberében indult országos felmérését ez idáig 3035-en töltötték ki. A nemek eloszlása közel hasonló, 53-47 % arányban töltötték ki nők és férfiak. A kitöltők átlag életkora 38 év. A megkérdezett nők 42 százaléka látta úgy, hogy „könnyen alkalmazkodik új helyzetekhez”, 46% "meglátja a körülötte levő szépséget”. A válaszadó férfiaknál ez a százalék alacsonyabb, itt 18 százalékponttal alacsonyabb azok aránya, akik ez utóbbi két megállapításra maximális választ adtak. Ugyanakkor jelentősen magas 91% azok aránya, akik „nem rágódnak azokon a dolgokon, amik már megtörténtek”.

Az apró meglepetéseknek a férfiak 20%-a jobban örül, mint a hölgyek, de kiegyenlítődik az arány 49-51%-ra a szebbik nem javára a társasági élet szeretete terén. A nők 10 %-kal könnyebben barátkoznak, viszont a mérleg a férfiak javára billen annak megítélésében, hogy a „gyermekvállalás nem függ az anyagi helyzettől”.

Az utazás szeretetében is jelentős különbség van az eddigi eredmények szerint. A felmérésben a válaszadó nők 31 százaléka szeret új helyeket felfedezni, míg a férfiak 69 %-a teszi ezt szívesen. Hasonló az arány férfiak és nők között az időjárás okozta hangulatváltozás terén is. A felmérés egyik eddig kiugró eredménye a kitöltött adatok alapján az alváshoz köthető: a megkérdezettek 7%-a gondolja úgy, hogy jól alszik, ezen belül 4% férfi és 3% nő elégedett maximálisan az alvásával.

Összességében elmondható, hogy a családban, barátokban és a környezet pozitív hatásaiban minden megkérdezett megtalálja a napi örömét, és szereti a kihívásokat, az új dolgok felfedezését. Több odafigyelést igényel viszont az alvás és a személyes kudarcok feldolgozása.

Ajándék minden kitöltőnek! Mindenkit, aki kitölti az Ország Boldogság Tesztjét, egy 15.000 Ft értékű Egészségkártyával ajándékozzák meg, amelyet a részvevők a szentendrei V- Med Orvosi Centrumban és a Benyovszky Orvosi Központban válthatnak be az egeszsegkartya.eu oldalon feltüntetett kedvezményes szolgáltatásokra. Az igénybe vehető kedvezmények mértékét ugyancsak a weboldalon találják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.